Martin mcdonagh hóhérok – gothár péter rendezése a katona józsef színházban 603

Martin McDonagh: Hóhérok – Gothár Péter rendezése a Katona József Színházban Az ír származású angol drámaíró és filmrendező nyolcadik darabja Magyarországon is sikerre van ítélve. A címe nem képletesen, hanem konkrétan értendő. A főszereplő valóban Anglia főhóhéra, Harry Wade, aki másodállásban kocsmáros egy Észak-Angliai kisvárosban, és még mindig féltékeny tíz éve nyugalomba vonult elődjére. A darab (egy kivégzéses előjáték után) azon a napon kezdődik, amikor az országban eltörölték a halálbüntetést. A főhőst éppen egy újságíró faggatja, hogy mit szól a dologhoz.

Ahogy a szerzőtől megszokhattuk, a különös alapszituációk csak arra szolgálnak, hogy nagy nyomás alatt vizsgálhassa a szereplők konfliktus-megoldó készségét. Ez McDonagh első, Angliában játszódó darabja. Nem meglepő módon azt láthatjuk, hogy az itteni kisemberek ugyanolyan vérszomjasak és tahók, mint az elmaradott ír vidéken.

Miután az alapszituáción, a kocsma alkoholista, leépült törzsközönségén jól kimulattuk magunkat, következnek a fordulatok: a kocsmába betoppan egy gyanús idegen, aztán hírét veszik, hogy a darab elején kivégzett személlyel kapcsolatban felmerült, hogy talán mégis ártatlan volt. A Hóhérok egy végtelenül fordulatos, izgalmas darab. A második felvonásban aztán egyszer csak betoppan Pierrepoint, az előző főhóhér.

Angliában 1965-ben törölték el a halálbüntetést – a darabban óhatatlanul van valami bújtatottan kosztümös jelleg. Az újságok a fontosak, a kocsmában nincs is televízió. Minden nagyon kommersz: a kocsma berendezése, a ruhák, a gondolatok. A nagy kivétel a darab végén, amikor Shirley, a kocsmárosék eltűntnek vélt lánya hazatér a bevásárolt legmodernebb cuccokkal.

A rendezés szinte észrevétlen. Mintha Gothár (aki szokás szerint a díszletet is tervezte) csak meglökte volna ezeket a színészbiliárdgolyókat, és magától lepergett volna a cselekmény. Fekete Ernő

elképesztően hiteles, mint mindenkit leugató, nagyratörő kisember, elfáradt férj és közömbös apa, ahogy Rezes Judit is, mint tenyerestalpas, butácska asszony-rom. Nehéz kiemelni bárkit is a parádés szereposztásból, talán Bezerédi Zoltán kocsmatölteléke érdemel említést, aki süket mint az ágyú, és a második nap még a szemüvegét is otthon felejti (talán azért, hogy így még jobban a kocsmai közvéleményhez tudjon igazodni). A második felvonás szenzációja Pierrepoint, a tíz éve nyugdíjas főhóhér néhány perces megjelenése, akin beszédes módon ugyanolyan pulóver van, mint utódján…

Természetes erő és a polgári erények sugároznak belőle. Jól illik hozzá a felháborodás okozta trágárság. Máté Gábort rég láthattuk ilyen mindennapi szerepben, ilyen nagyszerűnek.

Igen jó darabválasztás a Hóhérok: ilyenkor érezzük, hogy a mélység és a mulatságosság szerencsés csillagzat alatt jól megférnek egymással.

Mint mindig, most is érdemes megmerítkezni a Katona csinos, jól kezelhető honlapjának rétegeiben. Le lehet tölteni például a színpadon használt kellékújságot, amelyben ott van a főszereplővel készült interjú. (Az ára 4 font, ez azért egy kicsit borsos, nem? Ennyiért 65ben a Times-ot több évre is elő lehetett fizetni.) Letölthető itt. Van a Katonának egy nagyon tartalmas blogja is. Erre a honlapról, sajnos nem találtam átjárót, érdemes lenne ilyet csinálni. A blogon például McDonagh-ról, „az angol Tarantinóról” lehet érdekes tényeket és összefüggéseket olvasni, itt.

(2017. március 18. Fordította, a tájszólással és szlenggel helyeselhető módon takarékosan bánva, Morcsányi Géza. További főbb szerepekben: Tasnádi Bence, Ötvös András, Jordán Adél, Kocsis Gergely, Mészáros Béla. Jelmez: Tihanyi Ildi. Dramaturg: Radnai Annamária.)

A jeleneteket Dömölky Dániel fényképezte.