Markó Béla: Autóbusz Kufsteinba
E hírlevél már régen nem emlegette Markó Bélát, a jeles erdélyi költőt, aki 1951-ben született Kézdivásárhelyen, és ma is ott él. Nevét mindenki ismeri, hiszen harminckét éven át a legfontosabb erdélyi magyar politikus volt, képviselő, szenátor, több kormányban miniszterelnök helyettes. Ezalatt is egyfolytában írt. Nem csak verset, hanem esszéket, naplót, tankönyvet is. Emellett jelentős fordítónak is számít. A jelen kötete a negyvenhatodik (!) a sorban.
Életművét sajnos nem ismerem, de ez a könyv, amelyet fellapoztam az Írók Boltjában, mélyen megérintett. Bár szokva vagyok a gyakran nyelvújító, önelemző, néha nagyon nehezen olvasható versekhez, mindig üdítően hat rám, ha egy vers könnyen érthető. És Markó Béla újabb versei kivétel nélkül éppen ilyenek. Némelyik egészen elér a próza határáig. Tudvalévő, hogy ez nem volt mindig így. 2018-ban megjelent kötetéig Markó kedves versformái a szonett és a haiku voltak.
Új verseinek egyik erős forrásvidéke a gyerekkor, a saját élet stációi.
Egy alig leplezett verses memoár vonulat van a kötetben. Kedves tanító nénije megbetegszik és meghal. Hétévesen ő mondja a temetési beszédet. A forradalom első határozatait egy ceruzacsonkkal jegyzi le a román titkárnő. Aztán egyszer csak a csonk letörik... Szerencsére valakinél volt bicska, ezért aztán a történelem nem állt le csikorogva. Ismert okokból gyakran autózott Bukarestbe. Egy útkereszteződésnél mindig megakadt a szeme egy furcsa nevű temetkezési vállalkozás cégtábláján. Aztán egy nap már nem volt ott.
A könyvben van egy filozofikus vonal is. Ennek kiemelkedő darabja a Mire való az irodalom? című kötetzáró vers. A másik az Illyés Gyulának ajánlott Ha megírhatod a verset című költeménye. Vagy a halálról szóló Példabeszéd.
Amit én szép és jelentős verseskötetnek éreztem, attól nem volt mindenki elragadtatva. Egy ilyen fontos költőhöz képest soványnak
Vademecum Newsletter 957/2024 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft
tűnik a visszhang, a meghatározó kritikai orgánumok mintha még kivárnának.
A hivatásos kritikusok közül Jánossy Lajos a litera.hu-n finoman jelzi elégedetlenségét. Először Hamvas Bélát idézi: „Az öregkori táj csaknem üres tér, kevés fa, éppen csakhogy kiemelkedő halom, gyér árnyék és fájdalmasan mély távlat. Szegényes, egyszerű, sima, szenzációtlan és festőietlen. Semmi rejtett hatás. Semmi színpadi. De ezen az üres, csaknem sivár, gyér és hatástalan helyen a levegő illata és anyaga egészen más, s aki ideér, az önkénytelenül halkan beszél.”
Aztán udvariasan, bár, de kijelenti: „Markó mostani művében a kifáradás jelei valóban tapasztalhatók.”
Aztán elmondja, hogy a kötet kvázi-történeteket elbeszélő és a történelemmel párbeszédet kezdő versei továbbra is tetszenek neki. De aztán jön a negatív vélemény: „A mostani kötetben azonban mintha felülkerekedtek volna a fogalmi dimenziók, a költői észjárás gyakran alulmarad az értelmiségivel szemben. Mondhatnánk, hogy az úgynevezett gondolati líra felé billen Markó új könyve, viszont a feltételezés legfeljebb leíró jelleggel igaz. Elbillen ugyan, de ereje mérséklődik.”
És azzal fejezi be a kritikát, hogy most időre van szüksége a szerzőnek és az olvasónak egyaránt.
Tetszik, hogy a litera.hu-nál szemlátomást nincs szent tehén, határozottan kimondják a véleményüket, ha negatív, akkor is.
Hanem mégis azt javaslom, Önök, kedves olvasók, vegyék kézbe a kötetet.
Szerintem igenis jó olvasmány.
(Kalligram, 2024. Borítóterv: Hrapka Tibor. 125 o., ára: 3990 Ft.)
Vademecum Newsletter 957/2024 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit
Vademecum Newsletter 958/2024 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit
Vademecum Newsletter 957/2024 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft