Magnetbankabalassiutcaban

Page 1

A Magnet Bank fiókjának átépítése a Balassi Bálint utcában Minden nap arra megyek munkába – megtetszett a bank Duna-parti fiókja, a kicsit bumfordi küllemű, magát közösségi bankként meghatározó Magnet Bank, a házilagos tervezést sejtető logo, így amikor államosították (pardon, megvásárolták) a Summa Artium számlavezető bankját, ide hoztuk át a számlát, sőt számlákat. Január óta itt bankolunk. Persze fiókba ritkán kellett mennünk, mindig csak az interneten találkoztunk velük (leginkább Hosszútávfutó kollégám, aki a bankolást végzi). A nyár végén aztán átépítés miatt bezárt a Duna-parti fiók, ahová jártunk. Most nyitott ki – és leesett az állam. Alaposan meg akartam írni, milyen lett, de egyik kedvencem, az Egy nap a városban című blog elírta előlem a témát. A lényeget így írják le: „Ja. Egy kávézó. Az Andrássy úti, egyébként remek kávékat készítő Ecocafe főz kiváló bio- és fair trade kávékat itt. A bankfiókban. Ha belépsz, egy kifogástalan öltözetű és modorú fiatalember ugrik eléd határozottan, hogy megtudja, mi járatban. Csak kávézni szeretnél, vagy a bank miatt érkeztél? Amennyiben előbbi, jobbra leülhetsz az egyébként menő belső térbe, ahol gyereksarok, kutyabarát környezet, PET-palackokból újrahasznosított székek és falra futtatott növények várnak, zseniális eszpresszóval. Ha a bankban is intéznél ügyet, akkor jön az újabb csavar. Először a kávépult negyedét elfoglaló üres területen egy hölgyhöz mész, aki a kisebb kéréseidet, kérdéseidet simán megoldja, kikeresi, kinyomtatja, akármi. Ha ügyintézőhöz szeretnél menni, akkor egyszerre csak ott terem melletted egy, akivel elsétáltok a kávézó egy sarkába, ami nem nagyon különbözik a kávézó többi részétől, és ott leül – melléd – egy laptoppal


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Magnetbankabalassiutcaban by Summa Artium Nonprofit Kft - Vademecum Cultural Newsletter - Issuu