Mán-Várhegyi Réka Mágneshegy_686

Page 1

Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy A harminckilenc éves szerző nem mondható ismeretlennek a magyar irodalmi életben, mindenféle díjak kísérték eddigi útját, novelláskötete, gyerekkönyvei jelentek meg. Szászrégenben született, a gyerekkorát Marosvásárhelyen töltötte. Az erdélyi élményvilág azonban (az általam olvasott művekben) nem jelenik meg. A beérkezettség jele, hogy első regényét a Magvető adta ki. Így kezdődik:

Igen, ez egy bölcsészregény, főleg bölcsész szereplőkkel. Kicsit megijedtem, amikor a beszélő elárulja az egyik tanárának, hogy regényt ír. Elfogott a rémület: csak nem az írás gyötrelmeiről fog szólni az egész könyv? Az egyes szám első személy uralma azonban hamar elmúlik. Egyszer csak követni kezdjük a szereplőket akkor is, amikor a Réka nevű egyetemista lány nincs a színen. Ez a regény képes belülről ábrázolni egy világot, a szociológus archetípusok közül három figurát mutat be egészen közelről: az első generációs értelmiségi, negyvenes, szorgalmas terepmunkás Bogdánt, aki Békásmegyert választja kutatási témának, a budai úrilány Enikőt, akinek már a nagyanyja is könyveket írt, valamint a debreceni tanszékről kitörni próbáló, férjezett, ám kalandos életű Reginát. Az időben ide-oda ugráló (mindig évszám szerint lecövekelt) időpontokban mi magunk is sokat vagyunk terepen. Békásmegyeren


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.