Még egyszer
Hara Fruzsiról
A hírlevél 985. számában szó volt arról, hogy a Holland Bach Társaság zenei videói közül nem mindegyik arany, némelyik csak ezüst. A Facebookon őrült vita alakult ki erről, és hosszan idéztem egy bizonyos Hara Zsuzsi hozzászólását, akivel kapcsolatban Ferkai
András akadémikus, kedvenc építészettörténészem rövid úton, barátilag megjegyezte, hogy „Fruzsi lesz az”, ő ugyanis személyesen ismeri...
Hajjaj. Ez már a sokadik keresztnév tévesztés... Zeneszerző, podkászter és mások, most meg Németországban élő női barokk trombitás...
A kedves olvasók megszokhatták már, hogy a helyreigazításnak megvan a kialakult Vademecum-féle technikája. Kicsit elmélyedek az illető pályájában. Most is ez történt.
Kaptam a művészhez egy e-mailt, megírtam bűnömet, megkértem, hogy hívjon fel, ha megbocsát. Úgy látszik, megbocsátott, ugyanis felhívott. Huszonhét percig faggathattam, próbáltam minden titkát megtudni.
Kiderült (ahogy sejtettem), hogy a papája volt a híres fagottjátékos, de őt nagyon korán elvesztette. Aki egyébként ellenezte, hogy a lánya zenei pályára menjen. Tagadja, hogy csodagyerek lett volna, de tizenhárom éves korában már annyira jól játszott modern trombitán, hogy tanára bemutatta egy idelátogató híres, német trombitatanárnak. Később, a zeneakadémia harmadik elvégzett éve után, a tizenhárom évesen megismert tanárhoz szegődött Karlsruhéba trombitát tanulni. Aztán vissza Budapestre, aztán Ljubljanában is szerzett egy diplomát.
Egy ideig Amszterdamban is tanult.
Hamar beindult patchwork karrierje, sok helyen játszik, de sehol sincs állásban. Állandó lakcíme egy Freiburg melletti német faluban van, ott fizet adót, de sok időt tölt Budapesten. Most is éppen itt volt, de egy német számról hívott. Holnaptól Bécsben játszik, több mint egy héten át. Faggattam sikereiről és kudarcairól. Azt mondta, hogy szakmailag
Vademecum Newsletter 986/2025 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit
mindent elért, de az valamennyire bántja, hogy többször volt állandó (tanári vagy zenekari) állás elérhető közelségében, végül ezeket mégse kapta meg. Néha meg is mondták, hogy azért, mert nő. Nem vicc. Mostanában legjobban az athéni Armonia Atenea barokk együttesben szeret játszani. Az egekig dicséri őket. Még említ két csodás kontratenort, Franco Fagiolit, illetve Maayan Lichtet. Velük is játszott, illetve fel fognak lépni együtt.
Faggattam a hangszeréről, a barokk trombitáról, amelyen nincsenek billentyűk, csak lefogandó felső lyukak. Kérdeztem, hogy ez is el tude úgy hangolódni, mint egy korhű, barokk fafúvós. „Nem. Ezek eleve hamisak” – mondta, nyilván tréfásan túlozva.
Kértem, küldjön valamilyen zenét, amit megoszthatok a hírlevélben is.
Néhány perccel hamarabb elárultam, milyen nagyon szeretem Franz von Biber szerzeményeit – ezért a Journey from Bologna to Kremsier című saját CD-jére esett a választása. Meghallgatható a YouTube-ob (a 41 track összefűzött formában is), vagy a Spotify-on.
Kérdem, mennyi magyar kapcsolata van. Csak a Fesztiválzenekar
Barokk Együttesét említi. De nem szomorúan. Napsugaras személyiség bontakozik ki a telefonban, sokat nevet, sokszor fogalmaz viccesen. Családot, gyerekeket nem említ. Érdekelne, hogyan él, de nem merem megkérdezni.
(A némileg elhanyagolt honlap itt érhető el: haratrumpet.com/hu)
A portré Benjamin Chelly munkája.
