Luk Perceval Feridun Zaimoğlu Gunter Senkel Molière the passion_726

Luk Perceval – Feridun Zaimoğlu – Gunter Senkel: Molière – the passion Az álmoskönyv szerint, ha egy szomszéd házban folyó építkezés miatt egy színház két évig nélkülözni kénytelen színpadának felét, akkor jobb, ha meghúzza magát, hogy biztonsági játékkal átvészelje a korszakot. Nem így a Radnóti Színház, amely arra használja ki a felfordulást, az összesen hét játszóhelyet, hogy nagy kísérletekbe fogjon: fiatal rendezőkkel és alternatív színházakkal kötött szövetséget. Kockáztatott, és eddig általában nyert. Ezzel az előadással mindenesetre nagyot.

2007-ben a Salzburgi Ünnepi Játékokon nagyot szólt egy (hatórás!) fesztiválprodukció, ami négy Molière-opus boszorkányosan ügyes összefércelésével hozott létre egy különleges, 21. századi színpadi művet. A művek sorrendben: A mizantróp, Don Juan, Tartuffe, A fösvény.

Ezt a feldolgozást vitte színre a Radnóti Színház, szerencsére fele annyi időtartamban, Forgách András megejtően disznó fordításában, amely mesterien egyensúlyoz a filozófia és a bohóctréfa határmezsgyéjén. Mintha egy méternyi magas, kanyargó falon lépkedne, amire csak a bravúrélmény fokozása miatt van szükség. A sok malackodásra meg amiatt, hogy el ne unjuk az egyébként nagyon fárasztó, szélsőséges érzelmeket kavaró mutatványt. Ugyanis elejétől végéig a szerelem mibenlétére akar rájönni a homályos identitású főszereplő, akit csak „ő” névvel illetnek. A regény hosszúságú, versben elmondott főszerepet Pál Andrásra bízta a fiatal rendező.

Nem egészen értem, hogy miért biggyesztettek a magyar címhez egy angol alcímet. Talán szerencsésebb lett volna a Molière-passió cím. Az eredeti előadás videó-előzetese egészen más karakterű, „beolvasós”, humortalan előadást mutat, nem is emlékezetet arra a vérbő, vicces, életteli játékra, amit a Nagymező utcában láthatunk.

Külsőségeiben spártai az előadás, egy boncteremben kezdődik. Ő letakart teste már ott van, amikor a nézők elfoglalják a helyüket.

Visszatekintünk fiatalságára, és a boncterem végig alkalmas színtere a folyamatos élveboncolásnak. Az első percekben eldől, hogy az előadásnak nyert ügye van. Elbűvöli, torkon ragadja a nézőt, nem engedi szabadon. Még a szünetre is úgy kellett megkérni minket, hogy fáradjunk ki. Mert megkövülve figyeltük, ahogy a díszítők kicsit átalakítják a színpadot.

Semmihez sem hasonlítható, az értelemre és az érzelemre egyformán ható élmény, jogos a 16 éven felülieknek ajánlás. „Botrányos” nyelvezete feltehetően, nem mindenkinek jön be.

Kifelé menet mindenkinek a kezébe nyomják a színház „évadfüzetét”, ami ez alkalommal a 30 éves rendszerváltozással foglalkozik.

Tartalmára mindenképpen visszatérünk.

(2019. október 26. Fordította: Forgách András. Rendezte: Hegymegi Máté. Dramaturg: Garai Judit. Jelmeztervező: Kálmán Eszter.

Díszlettervező: Fekete Anna. Világítás: Bányai Tamás. Zeneszerző: Keresztes Tamás. További szerepekben Porogi Ádám, Sodró Eliza, Tóth Zsófia eh., Kováts Adél, Rusznák András, Lengyel Benjámin eh., Vilmányi Benett és Gazsó György.)

A plakát Tóth Andrej munkája, a fényképeket Dömölky Dániel készítette.