Lugo: Á.R.A.M.L.Á.S.
A Kiscelli Múzeumban található templomtér Budapest különleges kiállítási helyszíne, gazdája a Fővárosi Képtár. Vagyis művészeti tárlatok váltogatják egymást.
Lugosi Lugo László (1953-2021), a barátom azonban nem tekintette magát fotóművésznek. Hanem fotográfus, szakíró, a főváros mindenkori életének dokumentátora, fotótörténész, a művészeti élet kovásza és nagy tanúja volt. Emléktábla avatása ürügyén egy különszámban tisztelegtem előtte. (Elolvasható itt.)
A szokatlanul sok kurátor bábáskodása mellett, hatalmas munkával létrehozott tárlat – az okozott élvezetek mellett – zavarba is ejti a Lugo munkásságát jól ismerőket. Mintha a búcsúzás és helymeghatározás mellett itt egy átpozicionálásra is kísérlet történne. A tárlat zömét a sötéten tartott romtérben lehet megtekinteni. Itt 25 óriási teljesítményű projektorral vetítenek a nyers téglafalakra több, mint 1200 lassan változó, hatalmasra nagyított fényképet. A romtérhez csatlakozó kisebb terekben keretezett képek láthatók, elsősorban Lugo kedves „Ilyen volt, ilyen lett” sorozatai. A kiállítás része a csigalépcsővel megközelíthető, kicsiny, emeleti rész is, itt Dobai Péter 1973-as filmje a szenzáció, amely Halász Péter egy performanszát dokumentálta. A közönségben a kamera vissza-visszatér az egyetemista, nagy sörényű Lugóra. A kiállítótérbe belépés előtt – mert külön felhívták rá a figyelmemet –magamhoz vettem az A/3-as méretű használati utasítást. De a sötétben már esélyem se volt használni. Most utólag böngészem. Az egyik oldalon alaprajz, 26 különböző téma jelzésével. A másik oldalon 17 téma magyarázata. Ezt olvasva megint mellbe vágja az embert Lugo sokoldalúsága. Csak néhány téma, amely a többség számára biztosan nem nyilvánvaló, ha Lugóra gondolnak. Neon – Graffiti – Duna –Rozsda – Épülő Budapest – Budapesti életterek – Művészek és
Műtermek – A hallgatás. A zsidó Budapest – Fotónapló. Ez utóbbi különösen fontos vállalkozás volt, talán lesz egyszer egy külön kiállítás, amely bemutatja a 40 kötet mintegy 6000 képét. (A kurátori Vademecum Newsletter 959/2024 by András Török
szöveg találóan jegyzi meg: „Mintha létezett volna egy vadnyugati Budapest, West Berlin mintájára. Ez volt a néhány tucatnyi underground művész és lelkes közönségük Ideiglenes Független Területe.”) Néhány képen én is szerepelek, vérlázítóan fiatal változatomban.
Jó élmény volt a sötétben tartott bemutató, ahol a koncepcióalkotó kurátor, a Lugo felminősítésén leginkább ügyködő egykori barát, Kurdy Fehér János is elemlámpa fényénél olvasta fel idegen szavaktól roskadozó megnyitó szövegét. Aztán igazi avantgárd gesztusként Szemző Tibor néhány perces, legendás filmjét láthattuk egy „kinematografikus koncert” keretében.
A honlapon a kurátori bevezető így fejeződik be: „Lugosi Lugo László (Budapest, 1953. 03.30. – Budapest, 2021. 07. 18) fotográfus, szerkesztő, művészeti és fotográfiai szakíró, filmkészítő. Lugo sok tízezer fotót kitevő életműve, huszonegy önálló fotókönyve, mintegy félszáz általa szerkesztett kortárs művészeti albuma, valamint a magyar kortárs művészeti szcénán való áttűnései, mindenütt-ott-volt jelenléte egyfajta személyes, művészeti Budapestintézményként is elgondolható. Sok évtizedes tevékenységével Budapest számára ő lett a magyar Proust, aki fotóképeinek tízezrei által fénnyel írta Budapest eltűnő és eljövendő történetét.”
Megható, de szerény véleményem szerint alapvetően téves próbálkozás ez a kiállítás Lugo „megemelésére”. Dehogyis volt ő Proust, azaz senkihez sem hasonlító, örök életű, nagy újító.
Hanem igenis ő volt korunk Klösz Györgye, éppen száz évvel amannak fényes pályája után. Korának jó szimatú dokumentátora. Éppen elég nagy dolog ez. Ezért kimondható, hogy Lugo számos képére is hosszas érési folyamat vár, és ez az idő aligha rövidíthető le. Szerencsére egyébként ez a kurátori szándék a kiállítás élvezeti értékére csekély hatással van.
A megnyitón Perényi Roland, a BTM Kiscelli Múzeum igazgatója megemlítette, hogy a kiállítás ötlete nem házon belül született, hanem a kurátorok keresték meg őket. Dicséretes nyitottság. Ám a háziak
nem végezték el a házi feladatot, amely egy ilyen különleges tárlattal kell, hogy járjon. A belépés utáni előtérben világosban kellett volna elmagyarázni a kiállítás elemeit. Meg azt is, hogy a földön heverő, sötétben olvashatatlan idézetekkel megnyomott fekete matracok arra szolgálnak, hogy bátran heverjünk le rájuk... Ehelyett szerintem irodai forgószékeket kellett volna elhelyezni.
Érthetetlen módon a Kiscelli Múzeum ezt a projektet, amely bízvást lehetne az idei év sztárkiállítása, mindössze 26 napig tartja nyitva. Nyilván beszuszakolták két másik tárlat közé. (A térrel az épületben társbérlő Fővárosi Képtár gazdálkodik, rájuk kell neheztelni ez ügyben.)
Az viszont rossz fényt vet a múzeumra, amit egy fotókurátor kollégám írt nekem, aki nem tudott eljönni a megnyitóra:
„Sajnos itthon az ilyen technikailag bonyodalmas kiállítások rákfenéje, hogy már most egy hibaüzenet volt rögtön az első vetítés közepén, az egyik képet vetítő projektor belelóg és árnyékot vet a másik projektor képterébe, a Lugóról szóló interjúkat mutató tévé nem működik. Mindez úgy, hogy a kiállítás csak szűk egy hete
látogatható.”
Murphy törvénye Magyarországon is működik. Egy ilyen tárlat csak állandó műszaki ügyelet mellett tartható nyitva. Hogy itt nem így van, annak nyilván anyagi okai vannak.
Schmidt Miksa, a bútorgyáros, aki végrendeletileg Budapestre hagyta kastélyát, kizárólag múzeumi célra, kiszúrt a fővárosiakkal, mert ez a hely lelki értelemben messze van a várostól. De tegyék meg, hogy 27ig elzarándokolnak oda. Érdemes!
(Kiscelli Múzeum, III. Kiscelli út 108. A kiállítás koncepciója: Kurdy
Fehér János. A kiállítás kurátorai: Bán András, Danó Orsolya, Kurdy
Fehér János, Lugosi Blanka, Radics Panka. A kiállítás október 27-ig látogatható.)
