Kukorelly Endre 1 millió forintos felajánlása a Baumgarten-díj újraindítására_697

Kukorelly Endre 1 millió forintos felajánlása a Baumgarten-díj újraindítására A 27 kötetes író, költő, irodalmi fenegyerek, volt országgyűlési képviselő, a magyar íróválogatott örökös csapatkapitánya régóta szívén viseli nem csak az irodalmi, de más társadalmi ügyeket is. Bár előfordul, hogy „előbb vág, csak aztán mér”, nem lehet őt hagyományos, szekértábor gondolkodással vádolni. Mindenféle nézetű emberekkel barátkozik, rajta igazán nem múlna a sokat emlegetett „szellemi árokbetemetés”.

Most megint irodalmi kérdésben szakadt el nála a cérna. Annyira nem tetszett neki az idei József Attila- és Kossuth-díjasok listája, hogy 1 millió forintot ajánlott fel az 1929 és 1949 között működött Baumgarten-díj újraalapítására. Talán még emlékeznek a Vademecum olvasói, a Summa Artium éveken át sok energiát fordított arra, hogy a díjat feltámasszuk – aztán mintegy öt éve elengedtük az ügyet. Akkor Kukorellynek is beszámoltam a kudarcról. Ő már akkor is közadakozást akart indítani. De elmondtam neki, hogy 1 milliárd forint alaptőke alatt nem garantálható az, hogy a hozamokból az egykori díjhoz hasonló hatást lehessen elérni.

Most március 17-én éjjel ezt posztolta ki a Facebookra: „(Régóta) ideje volna – közösségi finanszírozással – visszaállítani a Baumgarten-díjat, ezzel örökre elfelejtve az állami művészeti díjazást.

Rég esedékes, ám itt az idő, ne ógjunk-mógjunk, hagyjuk a siránkozást, ne várjunk tovább; a rendszerváltás óta mindig őrületes aránytalanságok-igazságtalanságok történtek, ez a mostani – szívből sajnálom azt a néhány kollégát, aki megérdemelte – igazán a mélypont. Sokan az okkal Döbrenteizők/Takarózók közül nem is tudják, miféle szakmaiatlanság, cinizmus, kicsinyesség, bosszúszomj süt abból, kiknek (is) osztottak díjakat. Javaslom, kezdjünk valamit!

Ha minél többen beszállunk kisebb-nagyobb összeggel, elkezdhetnénk,

és ha egyszer majd visszaadják az államosított/elrabolt javakat, a Baumgarten-, de legalább Gyümölcsöskert-díj újra betölthetné a szerepét. Fölajánlok 1.000.000 forintot, és várom azokat, akikkel megbeszéljük, a továbbiakban mi hogy legyen.”

Ezek után valósággal felrobbant az internet. Nyáry Krisztián újra kitette okos és tömör írását a díjról, és a (másik) író mellé állt. Sok tucat ember lelkesedett, ígért tipikusan évi 10 ezer forintot. Kukorelly egy erre szakosodott honlapot is indított. A posztolók közül a legtöbben 10 ezer forintot, de volt, aki saját festményt, más egy könyvet ajánlott fel, „amiből még van néhány példánya otthon…

Fanyalgó hang kevés volt: ők a rendszert, az odaítélés módját hiányolták. Kukorelly erre mindig széttárta a kezét: azt majd meg kell beszélni… Csak egyetlen komolyabban fanyalgó közszereplő hallatta a hangját. Fáy Miklós kicsit nyakatekert hozzászólása elolvasható a blogján, vagy itt.

Halkan mondom, de könnyen belátható, hogy ilyesmire nem való a közösségi finanszírozás. A tipikusnak tekinthető 10 ezer forintos adományból százezerre (!) lenne szükség, hogy a díj hosszú távra életképes legyen… De tetszik, hogy Kukorelly újra kimondja, hogy szükség lenne a díjra – hátha előbújik néhány áldozatkész, jómódú család.

Melléklet: A Baumgarten-díj felélesztésének tervezete Összefoglalás Jelen javaslat azt célozza, hogy tétessék olyan legalább 1 milliárd forintos alapítvány, amelynek fő célja a két háború közötti Magyarország legjelentősebb irodalmi díjának, a Baumgarten-díjnak a feltámasztása lenne. Ezt 1929 és 1949 között osztották ki, összesen

146 személy részesült belőle egy vagy több alkalommal. Annak idején segélynek nevezték (tehát kérvényezni kellett), ma inkább ösztöndíjat ért alatta a köznyelv. A javaslat azt is részletesen tartalmazza, hogy lehetőség szerint mindenben követni kellene az egykori módszereket.

A nagyfokú függetlenség záloga az volt, hogy a végső döntés 1929 és 1941 között Babits Mihály, azt követően Schöpflin Aladár kezében volt. Az alapítvány tehát független és szakszerű döntéseket hozott.

Története Az alapító 1923. október 17-én kelt végrendeletében döntött úgy, hogy tetemes vagyonából „oly komoly törekvésű, akár a szépirodalmat, akár a tudományt művelő magyar írók” részesüljenek évdíj, jutalom vagy segély formájában, akik „minden vallási, faji és társadalmi előítélettől mentesek és csakis eszményi célokat szolgálnak és így személyes előnyök kedvéért megalkuvást nem ismervén, anyagiakban szükséget szenvednek.”

Az első díjakat 1929-ben, az utolsókat 1949-ben osztották ki. A Baumgarten Alapítvány kuratóriuma döntött az egyes díjak odaítéléséről, melynek tagjai Basch Lóránt ügyvéd és Babits Mihály voltak. Babits halála után (1941-től) Schöpflin Aladár vette át a helyét.

A kuratóriumot egy nyolctagú tanácsadó testület segítette.

Az évdíjak összege 3000–8000 pengő, 1947-től pedig 8000–10000 forint volt. Az arra különösen rászoruló és méltó díjazottaknak akár több évre meghosszabbítható vagy újra kiadható volt.

Fennállása alatt 126 jutalmat és díjat osztott ki a Baumgarten Alapítvány. Schöpflin Aladár halálát (1950. augusztus 9.) követően, októberben megszüntették az Alapítványt. Megszüntetése után helyét a Minisztertanács által alapított József Attila-díj vette át.

A rendszerváltás után az alapító leszármazottja, Baumgarten Artúr próbálta elérni, hogy a díjat újra élesszék fel, az egykori javakat a kárpótlás során adják vissza, ám igyekezete nem járt sikerrel.

Az irodalmi díjak és ösztöndíjak rendszere ma Ma az állam által finanszírozott irodalmi díjak, ösztöndíjak rendszere meglehetősen kiterjedt, azonban annyira átpolitizált módon működnek, hogy tevékenységük sok kívánnivalót hagy maga után.

Nagy változást hozott magával az 1998-ban alapított Digitális Irodalmi Akadémia, amely az akkor élő összes Kossuth-díjas és Babérkoszorú-díjas írónak-költőnek juttatta a minimálbér négyszeresét, mintegy a digitális jogdíj örökös megváltásaként. Az azóta elhunytak helyére már a tagok választottak újakat – tehát ez valóban akadémia-szerűen működik. Néhány évi működés után megszűnt a cégek által évente összeadott 5 millió forinttal járó Magyar Irodalmi Díj. Ennek helyére lépett 2006-tól az AEGON Művészeti Díj, amelynek fő kitüntetettje mindig író/költő. (Értéke nettó 3 millió Ft.) Van irodalmi kategóriája a Prima Primissima Díjnak is, amely 50 ezer euróval jár. Jelenleg ez a legmagasabb összegű művészeti díj. Idén negyedik évébe lép a Libri Irodalmi Díj, amely tényirodalmat is jutalmazhat, és van közönségdíja is.

Milyen díjat érdemes alapítani ma?

Látnivaló, hogy ma már sok fajta irodalmi díj van. Az alapítandó új díj körét úgy kellene megállapítani, hogy az megfeleljen három kritériumnak: – érdemben mozdítsa előre a magyar irodalom ügyét, azaz éppen azokat a személyeket mentse ki a napi anyagi kényszerek, más munka alól, akiktől az adott időszakban új és eredeti alkotás várható,

– kockáztasson akár – hiszen nem kell, hogy vonatkozzon rá az akár ideálisan működő állami szektor természetes óvatossága, túlbiztosítottsága, – ne támogasson olyanokat, akik anyagilag nem szorulnak rá – bár nagyszerű művészek, és „járna nekik”, hogy a régi Baumgartendíjasokkal egy listán szerepeljenek.

Ezekből a premisszákból az következik, hogy a díj kedvezményezettjei között sok fiatalnak kell lennie, illetve olyanoknak, akik nem tagjai a DIA-nak. Esetleg olyanoknak, akik csak íróknak fiatalok, de életéveik szerint nem.

Hogyan működne?

A díjat egy újonnan létrehozandó alapítvány felügyelné. Célszerű lenne, ha az alapítvány kuratóriumának semmi más dolga nem lenne, mint az alapítványi vagyon kezelése és lehetőség szerinti gyarapítása.

Az Alapítvány neve nem lehet Baumgarten Alapítvány, amennyiben nem áll rendelkezésre a család beleegyezése, vagy nem tudjuk bizonyítani, hogy már nincs élő hozzátartozó. Vagyis az Alapítvány neve az alapítványtevő szabad választásán múlik – lehet a saját családneve, vagy egy általa különösen tisztelt író neve.

Célszerű, ha az alapító tagja a kuratóriumnak – elnöke is lehet, de a jogszabályok szerint nem lehet meghatározó befolyása a kuratóriumra.

Minthogy a kuratórium dolga a vagyon kezelése, így tagjainak pénzügyekhez (is) értő szakembereknek kell lenniük.

Az alapítók kinevezik a kuratóriumot, és aláírják az alapító okiratot.

Ebben a legfontosabbak a következő dolgok lennének: 1.) Tanácsadó Testület. Ez a Baumgarten időkben javasolhatott díjazottakat. Javasolt létszám: 7-9 fő. Jelképes díjazásban részesülnek.

2.) Az egyszemélyi döntnök személye életfogytiglan (régen így volt), vagy legalább 5 évre, meghosszabbítható módon. (Ha idő előtt leköszön, az alapító okirat szerint három javaslatot tehet, a kuratóriumnak abból kell választania.) Munkadíja egy díj teljes összegével azonos.

Valaha létezett „jutalom” (kisebb összeg, általában fiataloknak) és „díj” (az igazi dolog).

Az egy milliárd forint tőkét figyelembe véve, évente legalább 50 millió forintot lehetne szétosztani. (Ettől felfelé a kuratórium térhetne el.)

Ebből 5 millió szükséges az adminisztrációra, 45 millió a szétosztható összeg, ebből 7 db 5 milliós Baumgarten-díj, 5 db 1 milliós Baumgarten-jutalom formájában. Az egyszemélyi döntnök mindenkori javasolt éves illetménye a díj mindenkori összege.

Az egyszemélyi döntnök meghatározó szerepe A döntnök működése meghatározó – hosszú időre szükséges kinevezni, függetlenségét jelentős javadalmazása is garantálja. Az ideális döntnökről rajzolt „fantomkép”: a.) jelentős irodalmi munkásság (író/költő/kritikus/irodalomtudós), b.) tanári pálya is áll mögötte, c.) nem megosztó személyiség, akinek nincsenek, vagy nem ismertek haragosai, d.) politikai nézetei nem ismertek, közéleti vitákban nem vesz részt. e.) 60 év alatti személy, hogy sokáig betölthesse ezt a szerepet.

A Tanácsadó Testület (TT) A Tanácsadó Testület tagjainak szerepe a magyar irodalom sokszínűségének kifejezése. Ők javasolhatnak jelölteket – ám nem

korlátozzák a döntnököt, azaz ő nem csak azok közül választhat. Érdemes lenne ennek valamilyen akadémia-szerű rotációt biztosítani, a testületet mondjuk 3 évre kellene kinevezni, és mindig maguk helyett jelölhetnének utódot. Fontos lenne, hogy ne csak budapesti tagok legyenek a testületben. Átadási ceremónia A díjakat valaha mindig január 18-án, Baumgarten Ferenc Ferdinánd halálának évfordulóján adták át. Ezt a hagyományt érdemes lenne folytatni, hiszen kellőképpen az év elején van. Az átadási ceremónia egy díszvacsora lehetne egy állandó, előkelő helyszínen, pl. a Gresham szállóban. Ezen csak a kuratórium, a döntnök, a díjazottak, és néhány vendég és újságíró vehetne részt. A díj legkésőbb aznap a számlájukon lenne. Nyilvános díjátadó ünnepség nem lenne, csak gratuláló hirdetés a másnapi napilapokban. A ceremónia szabályait az alapítóval kell kialakítani. Mindig ő a házigazda.

[2008-2019]