Krasznahorkai lászló báró wenckheim hazatér 591

Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér Két hétig olvastam ezt a végtelenül eredeti, súlyos, egyben szórakoztató könyvet, a világszerte ismert szerző tizenhatodik kötetét.

Mindvégig fogva tartotta érdeklődésemet, egyáltalán nem zavart, hogy lassan haladtam vele.

Egy meg nem nevezett, átlagos délkelet-alföldi, viharsarki kisvárosról szól, amely Békéscsabán is túl található. Ide, szülővárosába igyekszik haza báró Wenckheim Béla, a félresikerült életét Argentinában leélt, öregkorára szerencsejáték-botrányokba keveredő rozzant senki, akit a börtöntől a család nevére kényes bécsi rokonság mentett meg. A császárvárosban kistafírozták, és némi zsebpénzzel útnak indították Magyarország felé. Az országos bulvársajtó azonban kiszagolta a látogatást, és a kisváros sarkaiból kifordulva várja a nagy, gazdag embernek képzelt látogatót, egy afféle modern Dollárpapát.

Ennek a regénynek nem csak a témája, hanem a szerkezete is nagyon eredeti. Több tucat főszereplője állandóan mondja a magáét, ők bekezdésről bekezdésre váltakoznak, úgy, hogy az új bekezdés első mondataiban nem világos, hogy most éppen ki beszél. A városból és a civilizációból kivonult Tanár Úr, a báró ifjúkori szerelme, Marietta, a polgármester, a (rendőr)Kapitány, a motoros banda vezére, a báró mellé szegődő kisstílű szélhámos, az elhízott könyvtárigazgató, a latinul is olvasó rendőrségi irattáros, az asztalos, az újságfőszerkesztő, a masiniszta, és még sokan mások.

Bámulatos ez a beszéltetésen alapuló szerkesztésmód: nincs szükség a mindentudó narrátorra. Az egész szerkezet olyan, mint egy szorosra varrt focilabda – az egyes darabkák szorosan, hézagmentesen illeszkednek egymáshoz. Annyiban is működik ez a hasonlat, hogy a cselekmény hol erre, hol arra gurul. Az író kevés szóval mond sokat, az ötszáz oldalas könyv kétszer-háromszor tágasabb világúnak érződik.

Tegyük hozzá, ez egy nagyon fordulatos, emellett végtelenül vicces könyv. Tökéletesen megjósolhatatlan, hogy mi történik azután, hogy a megdöbbent báró leszáll az őt ünneplőkkel zsúfolásig megtelt vasútállomáson. Mindeközben vissza-visszatérünk az elvadult csúcsértelmiségi, a Tanár úr sorsához, aki (finoman szólva) összetűzésbe kerül a helyi motoros bandával, és tovább kell menekülnie.

A legnagyobb fordulat a könyvben egy ismeretlen szerző kézirata, amelyet a városkában kiadott ellenzéki újságnak kínálnak fel közlésre.

(Az van aláírva: „Bárótok.” – de ő nem lehet a szerző, nem áruljuk el, hogy miért.)

Az iromány hosszú részleteit a főszerkesztő olvassa fel egy értekezleten, ahol a város krémjét előre figyelmeztetik a várható közleményre. Ez a pamflet a magyarságot ostorozó számos valaha írt vitairat közül a legkeményebb. Bátran lehet botrányosnak nevezni.

(Egyeseknek, nem kizárt, a „nemzetgyalázás” szó is eszükbe fog jutni.) Olvastán máris „beszakad alatta az asztal”, hogy Spiró nevezetes, a zseniális könyvek sajátjának tekintett kritériumát idézzük, az Ikszek fülszövegéből.

Mint minden nagy művet, ezt a könyvet is sok szinten lehet olvasni.

Működik mind kalandregény, mint alaposan kidolgozott, metaforákban gazdag politikai pamflet, mint a zsákutcás magyar fejlődést tűpontosan leíró szociográfia.

Mire az ember a könyv végére ér, már el is felejtette, hogy a belső címlap előtt van egy Figyelmeztetés című hat oldalas előhang-féleség.

Ebben egy magát félistennek tekintő karmester beszél egy szimfonikus zenekarhoz, amellyel csak egyetlen produkcióra szerződött. A végsőkig cinikus, megfélemlítő hatású monológban azt hangsúlyozza, hogy mindenről tudni akar, arról is, ami a fejükben zajlik, egyébként úgy is mindent tud. Emellett ne várjanak ám se plusz jutalmat, se örömöt, mert ilyesmi nem lesz. Ő egyébként se szereti a zenét. Csak azt várja, hogy a dolognak vége legyen. Ha a könyv

befejezése után újra végigolvassuk ezt a Figyelmeztetést, hajlamosak leszünk a könyvben zenei szerkesztésmódot felfedezni.

Hallatlan teljesítmény a Báró Wenckheim hazatér. Az ebben a században írt egyik legjobb könyv. Ráadásul nem csak „irodalmi könyv”: (a Vademecum régi zsinórmértéke szerint) az érettségizett művezető is el tudja olvasni.

(Magvető, 2016, szerkesztette Morcsányi Géza és Schmal Alexandra, tervezte, Szilágyi Lenke fotójának felhasználásával, Pintér József, 509 oldal, ára 4990 Ft).