Kozma Klasszik (A Budapesti Műhely és Kozma Lajos) – kiállítás a Műcsarnokban_673

Page 1

Kozma Klasszik (A Budapesti Műhely és Kozma Lajos) – kiállítás a Műcsarnokban Az első világháború Magyarországra mért sok csapását felsoroló, képzeletbeli, vastag könyvben az 1913-ban Kozma Lajos építész és bútortervező által, a Vécsey utca 5. száma alatt alapított Budapesti Műhely döglődése és tönkremenése csak lábjegyzet. Pedig a bécsi mintára létrehozott, szövetkezet formájú „műhely” nagy sajtóvisszhangot kapott és szép reményekkel indult. Aztán Kozmát behívták tüzértiszti szolgálatra, jött az anyaghiány és az elszegényedés, tudjuk mi minden… Meglepődve hallottam, hogy a Műcsarnok a „Kozma Emlékév” keretében rendez kiállítást. Ilyenről ugyanis eddig nem volt tudomásom, holott mint e hírlevél szerkesztője, fülemet egyfolytában hegyezem. Kozma Lajos (1884-1948) a nagy hatású építész, grafikus és bútortervező éppen 70 éve halt meg. Úgy látszik valaki nagyot – egy egész emlékévet – álmodott, de csak egy őszi kiállítás és egy kétnapos konferencia vált valóra. A 800 forintos jegyár eleve arra utalt, hogy a kiállítás nem lehet valami grandiózus. Valóban: fél óránál többet nem lehet benne eltölteni, még akkor sem, ha minden betűt figyelmesen elolvas az ember, és minden kiállított tárgyat alaposan megnéz, esetleg nem is egyszer. Mindez a bejárattól balra eső, földszinti kamarateremben történt. A teret a mennyezetről lelógatott, fehér cérnaszálak tömege osztja légies, átlátható tér-darabokra. (A látványterv Dévényi Tamás munkája.) A kiállítás Kozma iparművészeti munkáit állítja a középpontba, azaz a Rózsavölgyi Zeneműbolt berendezésétől a Budapesti Műhelyen át a „Kozma barokk” néhány, 20-as évekbeli emblematikus faliszekrénykéjéig. Szép és érdekes a tárlat, de torzónak érezzük, különösen, hogy az életrajz íve hiányzik. Jól tudjuk, hogy a Margit körúti Atrium házzal, valamit például a saját Lupa szigeti nyaralójával Kozma a klasszikus


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Kozma Klasszik (A Budapesti Műhely és Kozma Lajos) – kiállítás a Műcsarnokban_673 by Summa Artium Nonprofit Kft - Vademecum Cultural Newsletter - Issuu