A Kovács Margit Múzeum Szentendrén A Shiota-kiállításon kedves ismerősökkel találkoztam, ők kérdezték, nem megyek-e el velük a Kovács Margit Múzeumba, ahol még sohasem jártak. Hát persze hogy velük tartottam. Mint a Kádár-kor ellen lázadozó fiatal, annak idején szívből megutáltam az agyon sztárolt életművet. Később megtudtam, hogy ő is volt fiatal, és a háború előtti művei között találtam szívemnek kedveset, ha nem is gyúltam lángra. Nos, az életmű egyben, hogy is mondjam… nem meggyőző. A mintegy kétszáz mű sokszor mutat népszerűségre áhítozó bizonytalan ízlést. A szerelemre utaló címek inkább áhítatos arcokat mutatnak, mintha a művész sosem élt volna át heves (privát) érzelmeket. A háromszintes múzeum felső szintjén otthonának bútorai láthatók és az a korhadt, kidőlt fa a Margitszigetről, amit lakásába, a Pozsonyi útra vitetett. A kiállítás végén van egy külön terem, ahol meg lehet tapogatni néhány tárgyat, hogy a vakok is érezzék mekkora művész volt K. M. Ahogy ki van írva, másolatokat készítettek – ezt túlzásnak éreztem, végül is nem Ming-korabeli vázákról van szó. Sajnos, csúnyán rám kiabáltak, hogy nem szabad fényképezni, ezért nem tudok képeket mutatni. Maradéktalanul tetszett viszont a helyszínen levő kis kávéház, és ízlett az ott elfogyasztott kávé is. Egy nagy, Könyvezde nevű könyvespolcot is láttam, ahonnét minden fizető vendég vihet egy olvasmányt. Az én választásom Paula Gosling Búbánat-blues című krimijére esett (Albatrosz könyvek, 1984). Erről majd beszámolok.