Korniss péter folyamatos emlékezet – kiállítás a magyar nemzeti galéria c épületében 628

Korniss Péter: Folyamatos emlékezet – kiállítás a Magyar Nemzeti Galéria C épületében Nagyszerű kiállítás nyílt Korniss Péter 80. születésnapjához időzítve.

Egyáltalán nem „tisztelgés” a nagy fotográfus előtt, és nem is életmű kiállítás. Az intézmény három éven át annyi munkát fektetett bele, amennyit a világ nagy múzeumai szoktak. A szövevényes életműből három szálat emeltek ki. (Szerencsére az ide nem illő képekből is hamarosan nyílik egy másféleképpen szerveződő kiállítás, az egy ideje Kornisst energikusan képviselő Szalóky Galériában.)

Az előkészületekről beszámoló rövid videóból megtudjuk, hogy Baki Péter kurátor nézete szerint ez a kiállítás akkor lesz jó, ha a végére valami új, ütős anyag kerül. És Korniss ezek alatt az évek alatt megtalálta az új anyagot, amely ráadásul szervesen illeszkedik egyik régebbi nagy sorozatához.

Az első termekben az 1967 és 1978 közötti erdélyi képek láthatók, „A múlt” címen, köztük számos ikonikus darab, például a „Szénaforgató lány”, a „Falusi iskolások” (melynek egy kópiája nagy örömömre irodám egyik falát díszíti), a „Hadirokkant”. Igazi reveláció a színes sorozat, amelyet még sohasem láttam kiállítva. (A színes képen a szénaforgató lány arcát is jól látni, fekete-fehér párján teljesen árnyékban van.)

A következő anyag Korniss emblematikus sorozata, az 1979 és 1988 között készült „A vendégmunkás”. Ha lehet, akkor még nagyobb erővel hat, mint annak idején. Remek rendezői ötlet volt Skarbik András igazolványképeit is kitenni, és a végén pedig a témát a ma elhagyatott házzal zárni (a társkurátorra, Jerger Krisztinára valló ötlet).

Következik „A változás” című anyag, amely a hagyományos népi kultúra felbomlását dokumentálja. Aztán jön a 2005 és 2012 között készült „A hagyomány” című, nagy visszhangot kiváltó, városi bethlehemes sorozat. Legvégül az utolsó teremben „A városban”

címmel az új, beállított, nagyméretű színes képekből álló anyag.

Mibenlétét nem árulom el. Tessék megnézni.

Nem hallgathatom el, hogy a magyar értelmiség színe java által megtisztelt megnyitó egy kisebbfajta kommunikációs katasztrófa volt.

Kezdődött azzal, hogy a kulturális tárcát is vezető emberminiszter akadályoztatása miatt nem tudta köszöntőjét elmondani, helyette súlytalan, ellentmondásosan megítélt államtitkára a főnöke kottáját igyekezett általa szellemesnek gondolt fordulatokkal „feljavítani”.

Aztán következett az igazi megnyitó beszéd, Bartis Attila a kiváló írófotográfus súlyos, a kiállításhoz csak lazán kapcsolódó, igencsak hosszúra nyúló szövege. Ezután a kurátor szakmai bevezetője következett, egyáltalán nem hosszan, de az elfáradt, nagyobb részt álló közönség már annak érzékelte. És azután következett az igazi csapás.

A szponzor cég egyik vezetője a szokásos ötmondatos üdvözlet helyett olyan hosszadalmas fejtegetésekbe kezdett, mintha őt kérték volna fel az igazi megnyitóra. És utána még záró zeneszám is következett.

Mindezt persze feledtette a kiállítás. A nagy tömeg miatt nem tudtam figyelmesen végignézni a termeket, ezért vasárnap délután – magammal hurcolva két New York-i csúcsértelmiségi vendéget – újra elmentem. Bámulatos volt, hogy nekik is minden „átjött”.

A filmecske (Rieger Johanna alkotása) megtekinthető itt.

(Magyar Nemzeti Galéria C. épület, nyitva 2018. január 7-ig, a belépőjegy ára 2 200 Ft. Főtámogató: Gránit Bank, támogató: MOL Nyrt.)