Kisebbfajta botrány a Kurtág ‘98 koncert második felében
Ami ezután következett, arra nemigen van épkézláb magyarázat. Bevonult a román Zvoane Bănățene népi együttes kilenc, népviseletbe öltözött tagja. Róluk eddig még sohasem hallottam. Bánáti, olténiai, erdélyi, bihari népi dallamokat játszottak, rövid ideig megejtő módon. Hanem a mutatvány hamar önismétlő lett. Az énekesnő hangja egy szobára biztos jó, de itt elveszett a teremben a hangosítás ellenére. Az volt az érzésem, hogy ez az együttes egyszerűen alatta van az elkényeztetett magyar közönség megszokott igényszintjének. De az igazi tragédia az volt, hogy a produkció nem akart véget érni. Legalább háromszor olyan hosszan játszottak, mint ami arányos lett volna az este többi részéhez képest. A végén már egyes személyek a lábukkal kezdtek szavazni: távoztak. Az első fecskékre még lesújtó pillantást vetettem, de négy számmal később én is menekülőre vettem a dolgot. A foyer-ban aztán láttam, hogy ki mindenki tett már így: például a Kelemen-Kokas házaspár és más notabilitások. A ruhatárban beszédbe elegyedtem a Zeneakadémia egyik vezetőjével, ő is lelépett, és ő is ingatta a fejét. Szerinte a fő baj nem a hosszúság volt, hanem a minőség. „A Zeneakadémia a bármelyik másodéves csapata jobb ezeknél” - mondta.
Hogy történhetett ez meg? Az én megfejtésem: amikor az utolsó pillanatban bekerült a műsorba a Kurtág mű, nyilván elmondták a román együttesnek, azzal együtt, hogy jóval rövidebben kell majd játszaniuk. A honorárium alighanem maradt. És ők meg akartak dolgozni a pénzért. És e vérbeli muzsikusok nyilván érezték, hogy a közönségnek nem igazán tetszik, amit nyújtanak, ezért egyre magasabb hőfokra kapcsoltak, de itt szembe jött a fáradtság.
Azt azonban nem pontosan értettem, hogy mindez hogyan kapcsolódik Kurtághoz. (Aki szokása szerint a galérián ült, nem láthattuk. Neki vajon tetszett ez a harmadik, véget nem érő produkció?)
Kimerülten, holt fáradtan, mégis büszkén távoztam. Hiszen a legnagyobb lépést megtettem. Felmásztam és nem estem le.