Ketszerazoperaban

Kétszer az Operában A fenti beharangozó címnek remélem nem dőltek be a nyájas olvasók.

A tizenegy éves Vademecumban emlékeim szerint, eddig mindössze két helyszíni operaélményről számoltam be. Lehet mondani, nem vagyok egy megrögzött operába járó. Amit hallgatok, azt lemezről hallgatom, általában ugyanazt újra és újra. Kifacsart ízlésből kifolyólag általában 1800 előtti zenéket.

Először egy üzleti partnerünk továbbképzésben részt vevő különleges vendégeit kísértem el az Andrássy útra – és csodát láttam mindössze fél órában. Végre egy idegenvezetőt, aki nem fásult! Majd a vezetés végén: a vendégek, a lépcsőházban egy-egy pohár pezsgőt kaptak, aztán előbújt az egyik oszlop mögül egy fiatal szoprán és rázendített a Traviata első felvonásából a Pezsgő-áriára. Pont annyi gesztussal és hanggal, hogy elvarázsolja a vendégeket. Az egész mutatvány és kiszolgálás csillagos ötöst érdemel.

A másik esemény is az Operaház üzleti tevékenységéhez kapcsolódik.

A vezetés úgy tűnik szét akarta törni a ház működésének leggyengébb láncszemét: a pártállami időkből visszamaradt vendéglátást. Rövid pályáztatás után a Zsidai család, az egykor a vári Pierrot étteremből induló vállalatcsoport nyerte el a megbízást. Az újrakezdés alkalmából ők adtak nagyszabású fogadást egy vasárnap este, a Hattyúk tava előadás után.

A fogadás a Hajós utcai oldalon, az utcán kezdődött. Aztán beléphettünk az egykori pénztárterem helyén kialakított új, egész nap nyitva tartó kávéházba. Itt annyi ember szorult össze, hogy alig lehetett élvezni a különleges ételeket és italokat. Szerencsére vécélátogatás ürügyén be lehetett lógni bámészkodni az operai művészek száz éve kezdett falfestmény arcképcsarnokába.

Fél tíz után néhány perccel aztán felvezettek minket a nagy, erkélyes büféterembe. Itt is átépítettek mindent, Somlai Tibor belsőépítész a kiszolgáló pultot a fal mellől középre helyezte, nyilván, hogy

egyszerre több helyről lehessen a nézőket rövid idő alatt kiszolgálni. A tervező Ybl Miklós egyik legihlettebb terébe bátran belenyúlt, középről a hossztengely mentén kissé legyezőszerű hatást keltve kifelé hajlított üvegrúd sor nyúlik fel mintegy két méter magasra. Ez elsőre nagyon meglepő és szokatlan – de hát tudjuk, a régivel meg tudnak barátkozni az egészen új elemek. Óriási erénye az új büfének a most jól megvilágított oldalfali és mennyezeti festmények sora. Az új design ezt is lehetővé tette (reméljük nem csak a fogadás úri közönségének).

A közönségben ott képviseltette magát az üzleti eliten kívül a vendéglátós szakma, néhány sajtó- és kiadói cézár, a fővárosi közlekedést megújító, nemrég elüldözött fenegyerek, az éppen felfelé, miniszterré bukni készülő politikus, a sikeres divattanácsadó, és sokan mások. Még az egyik nagy belvárosi szálloda külföldi igazgatója is. Ővele is kezet fogott a házigazda, a vállalatcsoport motorja, a Roy becenevű Zsidai Zoltán. Most, hogy ezt a posztot írni kezdtem, végül utána néztem, honnét a becenév. A Wikipedia szócikkből ezt is megtudni itt.

Két éve egy kulturális-üzleti szalonban Fáy Miklós, a rettegett zenekritikus a következő címmel tartott előadást: „Miért ne utáljuk Ókovács Szilvesztert?” Azt biztosan nem lehet mondani, hogy ne akarna sok mindent, és abból ne valósítaná meg a legtöbb dolgot.

Most azt hallani, 2017-ben egy évre bezár az Opera épülete és jön a teljes felújítás. Addig kiderül, maradhat-e hosszú távra az új büfé berendezés.