Kőrössi P. József Naplóromok (Ücsörgünk a kávéházban Réz Palinál)_714

Kőrössi P. József: Naplóromok (Ücsörgünk a kávéházban Réz Palinál) Az esetlen külsejű, papírhátú könyvre ferdén rá van pecsételve a következő szó: CENZÚRÁZVA. Híre már megelőzte. Mikor az Élet és Irodalomban megjelent egy hosszabb rész, egy hét múlva a csendes szavú társadalomkutató, PécsiPollner Katalin, mint törzsolvasó ezekkel a szavakkal kérte ki magának a közlést: „(…) Hogyan jelenhet meg az ÉS-ben egy olyan írás, amelyben írótársakat és más, a kulturális-tudományos közéletben jelen lévő, ismert és megbecsült embereket pocskondiáznak, alpári módon? Két koros (és emlékeim szerint igen ronda) férfi osztja az észt az „irodalomról”, és zúdítja a mocskot a nőkre: a dichotómia szerint egy írással foglalkozó nő ismérve a csinos vs. ronda dichotómia – bár mindkét kategóriában lehet még valaki bolond is. Aki leszbikus, még rosszabbul jár – naná! (…) Mi indokolta a publikálását? Mi volt az a súlyos mondandó vagy esztétikai érték, aminek a kedvéért be lehetett áldozni az etikát? (...) A halottak már nem védekezhetnek – de bízom benne, hogy legalább Kukorelly jól pofán csapja majd Kőrössi P. Józsefet. (…)”

Nos, a bennünk is megbújó voyeur nem csalódott: ez valóban botránykönyv – de persze nem csak az. Korrajz- és forrásértékű könyv, ami torzóban maradt, mert a szerző (aki minden alkalommal magnó nélkül, éjjel fennmaradva, emlékezetből írta le a hallottakat) igyekezett a botránypotenciált, amennyire lehet, csökkenteni. El se tudom képzelni, mi mindent húztak ki belőle. Olyan sok botrányosan érdekes adalék maradt benne így is.

A Nagyváradon született, költőként indult Kőrössi P. József 1982-ben, huszonkilenc éves korában költözött Magyarországra. A rendszerváltásig szerkesztő volt állami kiadóknál, utána az egyik legnagyobb munkabírású, legsikeresebb, független kiadói ember lett.

Ma már inkább irodalomszervezőként ismert. Réz Pál (1930-2016) afféle irodalmi apafigura lehetett neki. 2002 és 2009 között gyakran találkoztak, mindig közös munka ürügyén. Réz aligha sejtette, hogy KPJ feljegyzéseket készít a beszélgetéseikről. Nagyvárad és a román irodalom imádata fűzte össze őket, és talán egy macsó világlátás is. Ez utóbbit sok minden színezte még, többek között a tornatermi fiúöltözők fülledt nyelvezete (vannak férfiak, akik örökre megtartják ezt a regisztert maguknak, és nem is csak az alkohol hívja elő belőlük).

Főleg a „mestert” nagyon érdekli, hogy valaki zsidó-e, egy nőnél fontos adalék számára, hogy az illető melyik nem iránt érdeklődik.

Igaz, semmi sem névértéken kezelendő, a románokra például azt mondja, „olájok”, pedig ezer jele van annak, hogy egyenesen rajong a román nyelvért és irodalomért.

Van a beszélgetésekben egy adag, jogos büszkeség is hallatlan olvasottságukra és műveltségükre. Az is pontosan érezhető az elmesélt történetekből, hogy ők még a politikai korrektség előtti világ gyermekei, és semmi kedvük finomkodni. Az egész mégis egy végtelenül veszélyes, robbanásveszélyes gyúelegyet alkot. Az olvasás izgalmát részben az adja, hogy néha tényleg fel is robban a szöveg.

Ahogy a könyv vége felé Réz egyszer el is mondja, hogy ő azt várja a könyvektől, hogy olyanok legyenek, mint a lórúgás, és nem talál ilyeneket. Hát ez a könyv nem is egy lórúgás, hanem inkább „lórugdalózás”. Mindeddig ez zárt (karám)ajtók mögött zajlott.

A szerző nagy energiákat fektet arra, hogy a beszélgetések fizikai körülményeit megismerjük. Hogy nyit ajtót Réz, mi van rajta, hogyan telefonál, mit iszik a hosszú beszélgetések közben, milyen a viszonya a családjával és az unokáival.

Egyáltalán nem csak a soron lévő kiadói kötetekkel foglalkoznak, hanem híreket cserélnek az irodalmi életről, sőt Réz kitüntető módon

egyszer csak mesélni kezd az életéről. Elmeséli, hogyan élte túl a Vészkorszakot. Megismerhetjük két hőstettét, meg azt, hogy miért egy „monokli” nevű fakeretnek köszönhette, hogy nem vitte el a vérhas a lágerban. Elmesél egy történetet Aczél Györgyről, aki egyszer megkínálta őt, hogy indítson egy új folyóiratot. Olvashatunk arról, hogy mi történt, amikor aláírt egy tiltakozást Havel bebörtönzése miatt, hogyan érte el Déry, hogy mégse rúgják ki, és azt is, hogyan álltak sorba egyszer nyolcan taxiért a Vörösmarty téren.

Megtudhatjuk, mi volt Fodor Gábornál, amikor néhányan tiltakoztak Keserü Katalin Műcsarnokból való eltávolítása miatt, hogy miért haragudott meg Kocsis Zoltánra...

De még ennél is több az ítélkezés: XY nem elég jó, nem elég tehetséges, többet gondol magáról, megbízhatatlan – de Réz ontja magából a nyilván egy fülnek szánt „beavató” minősítéseket, mintha vasárnapi séta közben a saját fiának mesélne: mit kell tudni erről, arról.

A vége felé rövidülnek a dátummal ellátott bejegyzések. Mintha a kritikai hangvétel is erősödne. Egy hosszú, szépen kidolgozott, franciaországi anekdota után KPJ rájön, hogy ezt máskor is hallotta tőle. Sőt, az is felmerül benne, hogy ez nem vele történt, valahol olvasta, csak őt akarja próbára tenni.

A legvégén éles kanyarral a szerző kerül a középpontba. Réz megdicséri egy megjelent írását, kritizálja KPJ magánéletét, nem tudjuk miért 2009-es dátumú az utolsó bejegyzés. Váratlanul a hangnem is eldurvul: „Te félrebaszol? Megcsalod a feleséged? Én ennek nem örülök! Nem a faszt, persze hogy örülsz neki, Pali bácsi.

Alig várod, hogy valaki elmesélje neked, hogyan dug félre.” (2008. november 22.)

Két hónappal későbbi dátummal, a könyv így fejeződik be: „Eljövetelkor Pali kérdezi, hogy publikus-e, amit neki mondtam. Erre

mit lehet mondani? Azt, amit gondolok? Nála bármi elhangzik, publikus lesz.”

Mintha egy spanyolfal mögött guggolva kihallgatnánk a nagy ember néha bölcs, néha trágár kinyilatkoztatásait. Különössé és zavarba ejtővé a nyomtatott forma teszi, meg a kvázi egyidejűség. Ez a könyv mintegy 50 évvel hamarabb jelent meg, mint illendő lett volna. De hát az illendőségnél olykor előbbre való a kíváncsiság – akárcsak Nádas Péter, akit a hátlapon idéznek, én is egy ültő helyemben faltam fel a könyvet.

A szerzőben, ahogy egyre többet kihúztak az írásából, nyilván egyre többször felmerült: „vajon így érdemes-e még?!” Úgy gondolta: igen.

Aztán hogy Kukorelly megvárja-e egy sarkon (ahogy a dühös olvasó megrendelte tőle), majd kiderül.

(Kossuth Kiadó, 2019, szerkesztette Barna Imre, az előszó szerint a „cenzúrázásban” részt vett Várady Szabolcs, Parti Nagy Lajos, Lator László. Borítótervező Faragó Ágnes. 191 o., ára 3400 Ft.)