Vajad Miklós Anyakép

Anyakép, amerikai keretben* — Vajda Miklós önéletírásának első fejezete Jó memoárt írni csak látszólag könnyű. Kell hozzá egy érdekes élet, kimagasló íráskészség, az igazság megfelelő fokú (nem túlzott) tisztelete, tapintat (a még élők és a leszármazottak iránt), valamint a kiterjedt memoár-irodalom beható ismerete. Az sem árt, ha a memoár-írónak nincs más alanyi életműve, azaz nem író, hanem másfajta közszereplő, vagy egyenesen civil személy. E kritériumoknak mind pontosan megfelel Vajda Miklós, a műfordító, a (New) Hungarian Quarterly évtizedeken át volt irodalmi- majd (fő)szerkesztője. Ennek megfelelően fiatalabb pályatársak (pl. hírlevélírók) sok éve szuttyongatják: írjon memoárt. Nos, most az októberi Holmiban megjelent egy kiadós első fejezet, amelyben ott csillog a jó memoár minden erénye: az eredeti hangütés, a tág horizont, a jól konstruált szerkezet, valamint az emelkedettség és a szaftos részletek egyensúlya. Vajda memoárjának első fejezete olyan, mint egy opera nyitánya: hallható mindenféle későbbi dallam és ária, rövidített, kerek formában. A szerző végigpörgeti anyjáról őrzött képeit: a fiatal, budai villában élő dámát, a hirtelen megözvegyült úrinőt, a háború után botladozó anyát, az ártatlanul börtönbe zárt burzsujnőt, a Rákosi-érában munkába járó asszonyt, a New Yorkba emigrált öregedő hölgyet, aki tortasütéssel keresi kenyerét, és arra kuporgat, hogy fiát olykor vendégül láthassa. És felvonulnak a memoár fontos mellékszereplői: apja első felesége, Bajor Gizi, aki fiaként dédelgette a kis Muksikát, Illés Endre, aki nagy elánnal udvarolt anyjának, mindenféle nők és feleségek, és egy fontos szerepet betöltő vitorlás. A messzeség az írót szemernyit sem csábítja szépítésre. Boldogtalan gyerekkora volt: tudatlan, németül is rosszul tudó nörsz nevelte, igaz, nagy szeretettel — de ő saját anyjára vágyott. És ez ügyben, már az első fejezetben, kérdőre is vonja anyját. (Holmi, 2007 október, 1239-1257. Ára 500 Ft.)