Domenico Starnone Hurok_672

Page 1

Domenico Starnone: Hurok Sodró cselekményű, érdekes, meglepetésekkel teli regény a Magyarországon eddig nem ismert, 1943-ban született olasz író tizenkettedik könyve. Az első részben a hetvenes évek elején járunk. Egy Nápolyban élő, megcsalt, elhagyott, kétgyerekes, Vanda nevű feleség monológját halljuk, aki foggal-körömmel küzd a házassága megmentéséért és a gyermekei boldogságáért. Aldo, a nála két évvel fiatalabb férje Rómába jár az egyetemre tanítani, ott összejött egy 18 éves diáklánnyal, akinek saját lakása van. Sajnos a második és a harmadik részről semmit nem árulhatok el anélkül, hogy le ne lőném a poénokat. Csak annyit mondhatok, hogy ez a könyv soha nem látott eredetiséggel veséz ki egy házasságot, minden intézményesült párkapcsolatra érvényes módon. Színpadra vagy inkább filmre kívánkozóan hiteles dialógusokkal, bámulatosan természetes belső monológokkal. Annyit azért el lehet mondani, hogy Aldót és Vandát évtizedek múlva is látjuk, megtudjuk, mi lett velük. Sőt, a két gyereket is, más-más módon elfuserált felnőttként, amikor arról beszélgetnek, hogy milyen elcseszett volt a gyerekkoruk. Nem meglepő módon kiderül: minden másképp volt. Aki elmúlt már harminc, általában rájön, hogy a felnőtt élet gyakran annak a művészete, hogy az ember ki tudja választani a kisebbik rosszat. Ez a két nap alatt felfalható, bravúrosan és szórakoztatóan megírt könyv arról szól, hogy mi történik akkor, ha ez nem sikerül. De fél tucat további téma is terítékre kerül: az apaság, az áldozati szerep, a házastársi játszmák, az öregedés, a látszatok, meg a mindig újra és újra bebizonyosodó tény: „mindenki tetszik, sőt kell valakinek”. Vannak könyvek, amelyekből nem csak a lényeget, az atmoszférát, de apró történetmorzsákat is egy életre magunkkal viszünk. Mint a Huckleberry Finnből azt az epizódot, amikor egy idősebb hölgy


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.