Kék Pelikan - Csáki László animációs dokumentumfilmje
Hetekkel ezelőtt láttam ezt a különleges animációs dokumentumfilmet - már maga a műfaj is elképesztett, és azóta is gyakran eszembe jut. Nagyon sok ismerősöm emlegette, valamint hatalmasat futott a filmes szakportálokon és a mainstream minőségi újságokban is. Az lett a konszenzus, hogy a másfél évtizeden át készült film egy vicces, őszinte emlékműve a ’90-es éveknek. Egy speciális, eleinte kevés kárt okozó, de egyre terebélyesedő, decentralizált csalássorozat története. Szerintem mindenki hallott róla: akkoriban fillérekért lehetett hozzájutni a külföldre szóló, hamis vonatjegyekhez. Csáki László, rendező maga is utazott ilyen jeggyel. Először Berlinbe, aztán Párizsba. Mindkét alkalommal nagyon félt.
A film vizuális világa nagyon változatos. Az animációt néha a stáb által forgatott natúr snittek színesítik. A szereplők hangja többnyire az eredeti főszereplőkkel felvett oral history interjú anyagából van, de vannak mellékszereplők, akik profi színészek hangján szólalnak meg. A történet érdekessége, hogy a fiatalokat egyáltalán nem a pénzszerzés hajtja, hanem a primer szabadságvágy. És tartják magukat ahhoz, hogy magánembertől nem lopnak – csak a vasúttársaságoknak okoznak kárt - főleg a külföldieknek. Kezdettől fogva érzik a lebukás veszélyét, eredetileg csak privát hobbinak akarják megőrizni a projektet – de aztán kivételt tesznek („cherchez la femme!” - magyarul kb.: „mindig a csajok keverik bajba az embert”). Aztán amikor túlnő rajtuk az egész, túl sokan akarnak utazni, és továbbra sem akarnak ilyen áron meggazdagodni, akkor jön a zseniális decentralizálási ötlet. Átadják a technológiát - csinálja más is, ha vállalja a veszélyt. És ezzel végül a lassan megmozduló rendőrség sem tud nagyon mit kezdeni... Vannak bámulatosan eredeti részek, amelyek a háztartási kémia tárgykörébe tartoznak... Vagy amikor rájönnek, hogy csak azokat a jegyeket tudják hamisítani a hígított Domestos segítségével, amelyeket a Kék Pelikán márkájú indigó segítségével állítottak ki. (Innen a film címe.) Mással próbálkozni nem érdemes...
A közelmúltban megszüntetett inkubátor program egyik remek- és egyben emlékműve. Az előzetes megtekinthető itt.
A sok jó kritika közül is kiemelkedik Bicsérdi-Fülöp Ádám írása a Telexen. (Megérdemelte a kilencvenes évek Magyarországa, hogy ilyen ihletett film készüljön róla, 2024. április 3.)
Egy onnét kölcsönvett bekezdés:
„Ez a hangban és képben is szélsőségesen dokumentarista technika sokszor az alkotók burjánzó kreativitásával találkozik, ahol a múlt úgy jelenik meg a képeken, ahogy az emlékeink vagy a sokszor elmesélt sztorijaink is előtörnek belőlünk: játékosan, utólag kiszínezve, még álomszerűbbé téve a megtörtént eseményeket. A Kék Pelikan ezeknek az alkotói választásoknak köszönhetően kerüli el, hogy csak egyszerű nosztalgiatrip legyen. A megírt, papírszagú párbeszédek és az élőszereplős filmek buktatói helyett maguk a főszereplők mesélik el a belső motivációikat, dilemmáikat a vonatjegyek hamisításáról, a néha Super 8-assal felvett szuperközelikkel megszakított animáció pedig utat nyit annak, hogy maguk a beszámolók is több filmes zsánerrel vagy vizuális poénnal keverve váljanak még átélhetőbbé.”
