Két budapest asztaltársaság közös programja 612

Két Budapest asztaltársaság közös programja Május elején a Fuga Építészeti Központban tartotta közös vitaestjét a két, némileg eltérő célú, de egymás munkáját figyelemmel kísérő asztaltársaság: a mindig egy-egy témát vitára kitűző Budapest Kör és a Budapest folyóiratot kiadó Nagy Budapest Törzsasztal. A kitűzött téma így hangzott: A lebontott Budapest (Városrendezési döntések és elkerülhető[?] veszteségek).

A vitaest alig burkolt célja az volt, hogy megpróbáljunk párhuzamokat keresni a múltban és a készülődő római-parti gátépítés okozta rombolás között. A megelőlegezett témák az Újépület, a pesti Óváros, a Tabán és Óbuda voltak. Én is felkérést kaptam, de időm nagy részét átadtam Saly Noéminak, aki a Tabánról hosszabban szeretett volna értekezni. Én csak kérdéseket tettem fel, Három sejtés címmel. A prezentáció megtekinthető itt. Remélem, a hozzá fűzött megjegyzések nélkül is érthető.

Tosics Iván felvezetése után Saly Noémi tartalmas és érzelmes prezentációt tartott a Tabán történetéről, a negyed kialakulásától egészen a harmincas évekbeli lebontásig. A nagy fordulópont a hagyományos megélhetés, a szőlőtermelés megszűnése volt. Utána már kényszerpálya és elszegényedés következett. A kocsmák, a máshonnét hozott vacak borokkal csak következmény volt. A Fővárosról többször is kijelentette: „szemetek voltak”, mert kisajátították az épületeket, aztán hagytak mindent lerohadni. Megrázó volt hallani, hogy a tabániak olyan szegények voltak, hogy a ferencvárosi gyárakban dolgozó munkásoknak nem tellett a hídvámra, és az ingyenesen használható északi vasúti hídon közlekedtek oda és vissza, minden nap – gyalog. Nagyon szép példákat mesélt a negyedhez való érzelmi ragaszkodásról, a későbbi visszaköltözésekről. Az ottlakók nevében kijelentette, ha már eddig park volt, maradjon is meg parknak.

Sipos András főlevéltáros higgadt, de korántsem száraz előadásában megmutatta az 1909-ben elfogadott térképeket, amelyek a Tabánnal kapcsolatos bontási döntés mellékletét képezték. Vagyis akkortól lassan, de feltartóztathatatlanul közeledett a bontás. Közbejött a háború és az akkortájt bevezetett hatósági lakbérstop (1916-36). A Tabánba eredetileg nem a Saly Noémi által délibábosnak gúnyolt fürdőkomplexum, hanem egy újlipótvárosi karakterű lakónegyed került volna. Azt a kevésbé ismert tényt is említette az előadó, hogy a harmincas években egyszer csak ukk-mukk-fukk megtiltották a külföldi befektetéseket, és ez is gátolta a Tabán kiépülését.

Erő Zoltán építész kisebb részben a Tabán, nagyobb részben Óbuda példáján mutatta be, hogy nem érdemes sommásan nyilatkozni, a részletek gyakran sokkal kevésbé romantikusak, mint Zórád Ernő rajzai és a fekete-fehér fényképek. Mondandóját úgy lehetne összefoglalni, hogy Óbuda nadrágszíjparcellái alkalmatlanok voltak, lennének ma is, akár a legmodernebb dzsentrifikációs várospolitikára.

Sok érdekes, ritka képet mutatott az Árpád-híd körüli negyedek beépítési terveiről. Az Újlak negyed nyolcvanas évektől folyó új beépítését részletesen elemezte és könnyűnek találta.

Sajnos, sem az addigi előadók, sem Beleznay Éva - aki egy ideig a Főváros főépítésze volt, és jól érzékeltette a dilemmákat és elágazásokat - nem nyújtott fogódzót ahhoz, hogyan kerülhetnénk el a Római-part körüli buktatókat. Az ottani vizes világ egész Budapesté.

Az a polgármester, aki valaha engedélyezte az ártéri építkezéseket, mára egész Budapestet irányítja. Talán foglya akkori döntéseinek, talán új gazdasági érdekeknek.

Ezen az estén nem a jelenről, hanem a múltról volt szó. Úgy látszik, Budapest múltja nem mindenhez ad fogódzót, de azért nagyon is érdemes tanulmányozni!

Ez meglehet sovány vigasz Tosics Iván városszociológusnak, a Budapest Kör titkárának, aki a Római parton fáradhatatlanul küzd a mobilgát megépítése ellen.

Alább a Fortepan két szép képe, Tabán, illetve Óbuda témakörben.