Kísértetek és kísérletek szűcs attila festészete a ludwig múzeumban 597

Kísértetek és kísérletek - Szűcs Attila festészete a Ludwig Múzeumban Azon a szép hétvégén, amikor a József és testvéreit is láttam, egy másik nagy élményem is volt. Szűcs Attila festészetét mintegy tizenöt éve követem. Egyike volt a magamra erőltetett, rendszeres „ifjú csillag” választásnak, akik közül (a képzőművészetben) annyira kevés kísér el engem hosszú távon.

Szűcs Attila általában pasztellszínű, melankolikus, sokértelmű vásznai azonban egyre jelentősebbnek tűntek nekem. Termékeny volt, és egyre felismerhetőbbek lettek a képei – saját stílusa lett. A modern elméletekben meglehetősen járatlan vagyok, és a magamfajtáknak való népszerű szaksajtót (bár járatom) nem olvasom elég figyelmesen.

Csak impresszionista, „népi” kritikusként tudok viszonyulni Szűcs Attila vásznaihoz is: a tetszik/leköt/röptet háromság jegyében, jelentsenek ezek bármit is.

Hornyik Attila kurátor a jelen képeiből választott csomópontokat, és ezek mellé helyezett el régebbi műveket. Mindezt esetlegesnek, de jól működőnek éreztem.

A kiállítás egyszerre felizgatott és elandalított. Valami arra késztetett, hogy először végigloholjak a termeken, kedvenceket keressek, aztán azokhoz visszatérjek. (Ahogy fiatal koromban mindig is tettem).

Olyan történt velem, ami régóta nem: több lett a kedvenc, mint amennyi hidegen hagyott.

Annak ellenére, hogy tekintetét folytonosan a végső kérdésekre szegezi, ezen a kiállításon az az érzés alakult ki bennem, hogy Szűcs Attila könnyed és tréfás kedvű festő. Egyszer egy költő barátom egy ebéd keretében bemutatott neki. Egy szerény, bár Nobel-díjra esélyes asztrofizikus benyomását keltette.

A három kedvencet ezúttal nagyon nehéz volt kiválasztani a mintegy harmincból. Talán ezek: Buster Keaton állvánnyal (2003), Ágy, repülővel (2001), Csillagok a mocsárban (2015).

Azt is el kell mondanom, hogy egyáltalán nem voltam egyedül.

Harminc-negyven ember járta a termeket, szemlátomást többnyire igen lelkesen.

Az Artmagazin pályázatot hirdetett új szerzőknek, hogy írjanak erről a kiállításról. Nagyon helyesen, hamar elbírálták a beküldött anyagokat, és három írást már most kitettek a honlapra, amikor még meg lehet nézni a táraltot. Milyen friss hangok! Az egyik szerzőnek, Marton Zitának egyáltalán nem meggyőző Szűcs Attila festészete, és ezt elegánsan, határozottan ki is mondja. Írása ezekkel a szavakkal végződik: „Ami legjobban hiányzott a tárlaton bemutatott alkotásokból, az számomra pont az az átütő, megmagyarázhatatlan erő, ami a festészetet napjainkig életben tartja. Az élet jeleit elsőként a középső teremben található, Csontváryt lóval ábrázoló festményen sikerült bemérnem, s akkor világosodtam meg, hogy mit is gondolok a kiállított képek többségéről: ezek a munkák számomra gondolatok, langyos cukormázzal borítva, amelyre kellemesen ismerős helyek, emberek és víziók lenyomatai vetülnek. Van, akinek ez elég.”

A három díjnyertes írás az Artmagazin Online-ról: Csordás Eszter írása itt.

Lecher Viola írása itt.

Marton Zita élesen bíráló, ledorongoló írása itt.

Tessék elmenni, megnézni, és eldönteni, kinek van igaza.

(2017. február 19-ig. A belépő ára 2400 Ft.)