Jonas Karlsson: A számla Ha a svéd szerző fiatal kora óta írással foglalkozik, alighanem eszébe sem jut Kafkát Wodehouse-szal és Asimovval keverni – minden folyóirat-szerkesztő megmondta volna, hogy arrafelé nem vezet út. Ám Karlsson eredetileg sikeres színész, a Királyi Drámai Színház tagja, sok film némileg Magyarországon is ismert sztárja. Neki mindent szabad… És ezúttal sikerül is. A regény főszereplője egy svéd kisember, aki problémátlanul éldegél a jóléti társadalom peremén: félállású videotéka-alkalmazott egy igen kis forgalmú intézményben. Olyan átlagember, aki mifelénk súlyosan nyomorogna. A híreket nemigen követi, felesége, barátnője, ne adj isten gyereke nincs, ahogy mondani szokás, „igénytelen, mint egy hegyi kecske”. Egy nap kap egy irdatlan összegű számlát, amit viccnek tekint, nem is törődik vele. De aztán kiderül, hogy véresen komoly a dolog. Akkor elkezd kapálódzni, panaszt tesz. Egy ideig azt hisszük, hogy egy Kohlhaas Mihály-történetet olvasunk, a hatalmasságokkal harcba szálló és ebbe hősiesen belepusztuló kisemberről. Ám a cselekmény egyáltalán nem erre fordul. Lassanként kiderül, hogy a svéd társadalom (vagy a világ?) új fordulatot vett, bár a főhősnek ez elkerülte a figyelmét. Az állam már nemcsak a szegényekkel kezd törődni, nemcsak az ő helyzetükön akar könnyíteni a gazdagokkal elvett pénzen, hanem a boldogokat is adóztatni kezdi, amit a boldogtalanok segélyezésére kíván fordítani… De ennyi spoilerezés talán elég is. Ez a könyv nem csak társadalmi szatíra, hanem egyéni dráma is. Miközben a főhős kapálódzik, egyre többet tudunk meg a múltjáról, ami érdekesen befolyásolja az összeget, aminek befizetését elvárják. És van egy igéző hangú személyes ügyintéző is, aki egyre fontosabb lesz.