Jordi Savall elképesztő pályája
Vannak nagy és vannak korszakos művészek. Jordi Savall mindenképpen az utóbbiak közé tartozik, hatása alapján hozzá más művészeti ágak művelői közül talán csak Peter Brookot lehetne hasonlítani. Kevesen tudják, hogy pályája elején micsoda tudatosság, tanulási folyamat előzte meg a jól megérdemelt világhírt. Én sem tudtam, amíg a Magyar Narancsban el nem olvastam Csabai Máté rövid, de nagyon lényegre törő interjúját, amit a múlt heti zeneakadémiai koncert apropóján írt. A kezdeti évekről ezt mondta:
„Heteken át ültem a párizsi Bibliothèque nationale de France-ban, a brüsszeli Bibliothèque royale de Belgique-ben és a British Museum könyvtárában, ahol elég terjedelmes korpuszt találtam, kottákat és tankönyveket arra, hogyan kell ezen a hangszeren játszani. Ez a hatvanas években volt, a húszas éveim derekán. 1968-ban kezdtem tanulni a bázeli Schola Cantorum intézetben, és arra kértem mesteremet, August Wenzingert, hogy segítsen tökéletesíteni a gambajátékomat. Úgy akartam játszani, mint Marin Marais! Újabb három év következett, és csak utána kezdtem koncertezni. Addig minden a felkészülésről szólt.”
A legfontosabb bekezdés így hangzik:
„A Hespèrion XX együttes megalapításáig tíz éven át mindennap, reggeltől estig a kották és a korabeli források fölött görnyedtem, zenéltem és tanultam, hogy helyes stílusismeretre, ízlésre és műveltségre tegyek szert. Maga a zene volt a mesterem. Ha egy zenésznek nyitva van a füle, ha jó szakember, fegyelmezett és szorgalmas, akkor megtalálja a kulcsot a régizenéhez. A zene magától megszólal. De a lényeget az emberi tényező jelenti: a zenét elő kell adni, meg kell tölteni érzelemmel, ízléssel. Hadd kérdezzem meg, hány muzsikust ismer ma, aki tíz évig csak tanul, és nem lép ki rögtön a rivaldafénybe? Ugye, egyet sem. Túl hamar és túl gyorsan akarnak előre lépni, nincs idejük arra, hogy elmélyüljenek a zenében.”
Csabai Máté interjúja elolvasható itt.
A Narancsban néhány éve már megjelent egy másik, terjedelmes interjú, egy régebbi vendégfellépés alkalmából, amit Rácz Judit, a lap zenei levelezője (műfordító, félhivatásos utazó) készített 2019-ben a nagy zenésszel, ha jól veszem ki a képeken, a Szépművészeti Múzeumban sétálgatva.
Ebben az interjúban a zenéjének karakteréről szóló kérdésre ezt válaszolja:
„Szokták mondani, hogy van egyfajta Savall-íze a játékunknak. A hangok szépek, a frazeálás értelmet ad nekik, de szerintem főképp azt hallják a munkánkban, hogy mindig van érzelem abban, ahogyan játszunk. Legyen az egy szefárd ének vagy egy Bach-mű, a lényeg, hogy érzelmet közvetítsen. Intenzíven megéljük, amit játszunk.”
A vallásossága is sajátos:
„Meg vagyok keresztelve, ahogyan a Franco-időkben mindenkit megkereszteltek Spanyolországban. Fiatal koromban hittem is, de azóta sajnos sok szörnyűséget láttam és tapasztaltam, ami elvette az istenhitemet. Mesélték, hogy a polgárháború alatt papok megáldottak kivégzéseket… Úgyhogy rájöttem, itt valami nincs rendben. De gyakran felteszem magamnak a kérdést: ki vagy mi az isten? Mert mindennek van valamilyen értelme. De azt hiszem, a legfontosabb, hogy mindannyian, egyénenként felelősek vagyunk azért, hogy jobbá tegyük a világot.
Az én vallásom tehát valami ilyesmi: a lehető legjobbat cselekedni, hogy azok, akikkel kapcsolatban vagyok, boldogok legyenek. És azt hiszem, ma senki nem mondhatja, hogy az igazság csak az ő oldalán van. El kell fogadni, hogy mindig van valami, amit nem értünk.”
A katalánsága fontos dolog Savall számára.
„(...) Az Európai Parlamentben lehet, mondjuk, észtül beszélni, ami összesen másfél millió ember nyelve, de a 12 milliós katalán közösség nyelvét nem lehet használni, mert Spanyolország nem engedi. Sőt, a spanyol parlamentben is csak kasztíliai nyelven lehet beszélni, katalánul nem.
A katalán lakosság legnagyobb része nem elszakadni akar
Spanyolországtól, hanem szabadon megvitatni, hogyan akar együtt élni a spanyolokkal, föderációban. A helyzet nagyon bonyolult, és az egész a polgárháborúban és a negyven évig tartó diktatúrában gyökerezik. Az alkotmány Franco hosszú uralma után, a hadsereg fenyegetése mellett született 1978-ban, azzal a feltétellel, hogy nem beszélünk az áldozatokról, a kegyetlenkedésekről.
Ez egy kikényszerített alkotmány volt, ami persze jobb, mint a diktatúra, de nem teszi lehetővé a párbeszédet. Nálunk nem lehet módosítani az alkotmányt. Ha ez Amerikában is így lenne, ma is rabszolgaság volna, és a nők nem szavazhatnának. A spanyol alkotmány szerint regionális népszavazást rendezni bűncselekmény.
Ez abszurd; nem kellene félni a demokráciától.”
De még sok érdekes dologról beszél. Hogy hányféle gambája van, hogy miért van saját lemezkiadója, hogyan inspirálják őt a zsidó és az arab hagyományok, miért kellett összesen három együttest alapítania, miért vette fel Beethoven szimfóniáit, amikor annyi felvétel van már...
Rácz Judit teljes interjúja elolvasható itt.
A képen Savall és felesége, alkotótársa, a hárfaművész és énekes
Montserrat Figueras (†2011), a londoni Times számára készült fényképén.
