meleg, bár jó ideig minden olvasó azt hiheti, hogy ez lesz a csattanója a történetnek.)
Szeretettel, mesterien megírt, szórakoztató történet a boldog békeidőkről, amikor az ország egyértelműen felfelé ívelő pályán volt.
Végkifejlete kettős rugóra jár: meg kell oldani Zimmerl Kató egy ideje kátyúba jutott házassági tervét, és ez csak azért sikerülhet, mert Franzl alkalmatlan az utódlásra. És ez a messziről nézve kicsit jókais
befejezés csak e két feltétel együttes fennállása miatt működhet. Mert
„Zimmerl József nekifogott, hogy (...) - miként mindig is tette - hozzá igazítsa az álmait a valósághoz.”
Van a regénynek még egy alaposan kidolgozott, felejthetetlen szereplője: a vendéglősné, Tívó Anna. A történet szerint első tizennégy évét az aradi árvaházban töltötte, mert kitett csecsemő volt. „Tívó Anna gömbölyded benyomást keltett mindazokban, akik először látták: jobban meg kellett nézni ahhoz, hogy kiderüljön, ez a gömbölyűség nála belülről jön. (...) Tívó Anna nem tartotta magát szépnek, legfeljebb átlagosnak – tévedett, egyébként – de ennek a tudatát is olyan derűsen, oly belső eleganciával viselte, miként az élet tényleges csapásait.”
Így kezdődik leírása, jellemzése viszont az egész könyvön át tart. Ő a család és a vendéglő oszlopa. Szép emlékműve azoknak a nagyszerű asszonyoknak, akik a modern Magyarországot a két kezükkel felépítették, szerényen megbújva uruk háta mögött. Akik reggel négykor keltek, éjfél előtt ágyba ritkán kerültek. Amikor letettem a könyvet, megint eszembe jutott, hogy mennyire méltatlan, hogy egy ilyen sikeresen bontakozó életműről a kánon nem vesz tudomást. Ha lenne a méltatlanul alábecsült könyveknek irodalmi díja, az első kitüntetett mindenképpen Jolsvai András lenne.
(Ja, és az utószóból kiderül, hogy a történet minden egyes szereplője –megengedve, hogy itt-ott talán kiegészítették az embergalériát – az író felmenője volt.)
(Kalligram, 2024, a borítót Szabadi Gergely tervezte, 255 o., 4500 Ft.)
