Jü Hua Kína tíz szóban_703

Jü Hua: Kína tíz szóban Aki olvasta az író Testvérek című hatalmas regényét, az gondolkodás nélkül leemel bármit a polcról, ha meglátja ezt a nevet. Míg amaz egy erős sodrású, csaknem ezeroldalas történelmi regény, amely a jelenig jut el, ez a könyv kecses, és a tényirodalmi polcokon kell keresni. Bár memoár darabkákkal van meghintve, voltaképpen inkább eredetien szervezett, nemzetkarakterológiai szociográfia.

Az író tíz szóról írt egy-egy fejezetet, ezekkel próbálja megragadni Kína állapotát, a kulturális forradalomtól máig. Pontosabban 2009-ig, a könyv fejezetei alatt pontos dátumok vannak, és néhányszor szerepel az olimpia is.

A tíz szó, amely a címlapon is fel van tüntetve, kínaiul és magyarul is, a következő: Nép, Vezér, Olvasás, Írás, Lu Xun, Különbség, Forradalom, Kisemberek, Utánzat, Kamuzás. Mindegyik kifejezést alaposan, élvezetesen elmagyarázza az író, elsősorban a saját emlékei alapján, aztán majdnem mindig tágítja a kört, a saját ismerőseivel megesett eseményekkel, máshonnét hallott nyúlfarknyi esetekkel. A Kína tíz szóban elsősorban szórakoztatva tanító könyv.

Az 1960-ban született szerző a kulturális forradalom idején volt gyerek, apja orvos, anyja ápolónő volt, egy isten háta mögötti, kietlen kisvárosban nőtt fel, és egyáltalán nem tipikus módon volt egy testvérbátyja. Jü Hua többször emlegeti a könyvben, hogy fogorvosként dolgozott, amikor írni kezdett (az Írás című fejezet erről, és nem a bonyolult kínai írásrendszerről szól). Az azonban csak a legutolsó fejezetben derül ki, hogy érettségi után, minden előképzettség nélkül került erre a „pályára”, amit leginkább foghúzó felcsernek lehetne nevezni. Pályafutása úgy kezdődött, hogy egyetlenegyszer megmutatták neki, hogyan kell beadni az érzéstelenítő injekciót, aztán elszívni egy cigarettát, majd fogat húzni.

Utána már ő következett. „Főnöke” csak a bonyolultabb esetekben segített neki. Egy ideig.

A kulturális forradalomnak csúfolt történelmi korszakról eddig úgy gondolkodtam, hogy az egy négyzetre emelt Rákosi-korszak volt.

Ebből a könyvből az derül ki, hogy inkább a negyedik vagy ötödik hatvány a találó hasonlat. Képzeljünk el egy olyan (hatalmas) országot, ahol a társadalom minden eresztéke szétesik, leáll a tanítás az iskolákban és az egyetemeken, mert felsőbb unszolásra a fiatalok vörösgárdistának állnak, és össze-vissza utazgatnak az országban!

Eközben egymással ellenséges gárdista csapatok küzdenek a hierarchia minden szintjén a befolyásért, volt ahol ököl-, máshol tűzharcig fajult a „vetélkedés”. Mindennek következtében több tízmillió ember halt éhen, és országszerte mindenféle bírósági tárgyalás nélkül tízezreket végeztek ki.

Mint Jü Hua saját történeteiből megtudhatjuk, a társadalom annyira szétzilálódott, hogy a gyerekek az iskolában is napi szinten „forradalmat”csináltak, méghozzá ki mások, mint tanáraik ellen. Az író első padban ülő bátyja például levette a tornacipőjét, és büdös lábát feltette a padra, és azt semmilyen tanári parancsra nem volt hajlandó levenni onnét. Amikor a dühét fékezni nem tudó tanárnő kidobta a tornacipőit az ablakon, akkor erre válaszul ő meg a tanára asztalon heverő jegyzeteit hajította a cipők után. És mindez nem számított kirívó esetnek… A szerző osztálya feljelentéssel felérő tacepaókat (kézzel írott plakátokat) készített az összes tanáráról. Kivéve kedves, emberséges kínaitanárukról, aki aztán sírva könyörgött nekik, hogy róla is írjanak egy ilyet, mert ha nem, akkor vége van.

A könyv második felében a történetek súlypontja a közelmúlt és a jelen felé kezd gravitálni. Az „utánzat” fogalma nem meglepő nekünk, de a „kamuzás” már igen – eredeti módon ragad meg valamit a

hatalmas, forrongó, gazdasági világuralom felé menetelő ország mindennapjaiból.

Letehetetlen, élvezetesen horizonttágító könyv, nagyszerű fordításban.

Ez nem csak a döccenést hírből sem ismerő prózanyelven érezhető, hanem akkor, amikor az író azt magyarázza, hogy az „utánzat’ és „kamuzás” milyen jelentéstartományi kalandozások után nyerték el mai értelmüket.

Miután kiolvastam, kísérletképpen megpróbáltam leírni azt a tíz szót, ami köré érdemes lenne egy hasonló könyvet írni Magyarországról – a saját életemből kiindulva. Erre jutottam: Millennium, Trianon, Gorenje, Rendszerváltás, Zsidókérdés, Privatizálás, Rezsicsökkentés, Panelproli, Sportnemzet, Brüsszelezés.

(Magvető, 2011, fordította Zombory Klára, a borítót Gerhes Gábor, a kötetet Pintér József tervezte, 286 o., ára 3299 Ft.)