Indulatok egy mondat körül A BUDAPEST folyóirat januári számában – sokkal bővebben, mint a Vademecumban – nagyon pozitív recenzióban írtam egy új helytörténeti monográfiáról. A recenzió második mondata azonban nem várt vihart kavart. Ez a mondat a Nemzeti Múzeum kebelében működő Magyar Történeti Fotótárról szólt. Imígyen: „Ezt az intézményt a fotótörténész szakma részben irigyli, részben kárhoztatja, mert kincsein fukar gazdaként ül, ahelyett, hogy a kor szavára hallgatva mindent online megosztana az őt eltartó nagyközönséggel.” A lap megjelenése után azonnal baráti, de korholó és sértődött e-mail érkezett a Nemzeti Múzeum főigazgatójától, volt évfolyamtársamtól. Éppen én – írta – aki belülről is ismerem a közigazgatást, hogy írhatok ilyet, ez öv alatti ütés… Többen főszerkesztő úrnál is nehezményezték a dolgot. Újra elolvastam a mondatot, és rájöttem, mi a baj. A múzeumi szakemberek az ingyenességet is beleértették a mondatba. Holott az – akárhogy is olvasom – nincs benne. Mert mit is jelent a megosztás? Ahhoz, hogy erről egyáltalán elmélkedni lehessen, a képeket katalógusba kell foglalni. Nem tudjuk, hogy a nagy fotógyűjteménnyel rendelkező hazai intézmények hogy állnak ezzel (vélelmezzük, hogy nem jól, ha mégis, csupán nem teszik elérhetővé a listát, ez esetben annál rosszabb a véleményünk). Itt van aztán a teljes körű szkennelés kérdése, hogy egyáltalán megtörtént-e. És végül a kereshető képkatalógus internetes közzététele. A Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményére például egy szavunk se lehet. Bár a nehezen kezelhető katalógusszoftvert már sokszor a pokolba kívántuk, náluk - ugyan nem nagy felbontásban, nem ingyen, vízjellel, de - láthatjuk kincseiket. És ma Magyarországon ez nem kis dolog.
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.