Ideiglenesujbemondo6osvillamos

Ideiglenes új bemondó a hatos villamoson Egy nap arra lettem figyelmes, hogy a megszokott bemondóhang helyett egy gyerek mondja a megállók neveit. Persze, gyereknap van… csaptam a homlokomra. De meg kell jegyezni, hogy már egy utazás alatt is túl soknak, édeskésnek éreztem az egészet.

Meglepetésemre aztán másnap, harmadnap is folytatódott a dolog. („A nagy sikerre való tekintettel meghosszabbították a tanév végéig.”)

Egykettőre vitatéma lett a Facebookon, és valaki belinkelte a BKK kisfilmjét. Balázs, egy Asperger-szindrómás kisfiú mondja fel a megállókat, aki a pesti villamosvonalak szerelmese, csak öt és fél éves, és máris minden megállót betéve tud. Ha valaki nem tudná, az Asperger-szindróma az autizmus enyhe fajtája, amely gyakran rendkívüli képességekkel párosul.

Egy pillanatra elszégyelltem magam, aztán próbáltam végiggondolni a történetet. Van-e így értelme? Miért nem voltak plakátok? Miért nem volt ez összekötve az autisták segítésére való gyűjtéssel? És miért kellett a hosszabbítás?

Vajon dolga az ilyesmi a BKK-nak? Ráadásul ilyen esetlenül? Mert abban biztos voltam, hogy a meghosszabbítás hiba volt. Ami egyszerkétszer kedves dolog, és örömet okoz ennek a kisfiúnak, akinek minden tehetsége ellenére nehéz élete lesz – tízszer és százszor már bizonyosan ellenkező hatást vált ki. Miért nem annak a kommunikálásával törődik a BKK, hogy miért csúszik ennyire az elektronikus jegy?

Kisfilm Balázsról itt.