Idealisszallasok

Ideális szállások külföldön és belföldön New York, jó könyvek és egy jó szálloda – három, önmagában is nagyszerű dolog, hát még, ha egyszerre, egymással kölcsönhatásban élvezheti őket az ember: ennél nagyszerűbb együttállást igazán kívánni sem lehet. Ezeket a sorokat a Madison Avenue és a 42. utca sarkán körmölöm, a Library nevű hotel 701-es szobájában, tehát a 7. emeleten. Itt minden szobának témája van, az én szobámé az építészet. Pedig nem is én választottam – „ezt dobta ki a gép”. Ez volt egyébként a legolcsóbb szoba – még belefért a költségeket viselő helyi alapítvány nyújtotta, igazán bőkezű lehetőségekbe.

A recepción rengeteg könyv, a dolgozók mögött katalógusfiókok, amelyeket alighanem a kétszáz méterre lévő New York Public Library selejtezésekor szereztek be. A másodikon van egy közös könyvtárszoba, a reggelit is itt szolgálják fel. Itt éjjel-nappal lehet kávézni és nassolni, este 5 és 8 között pedig pezsgőt, bort, gyümölcsöt és sajtot szervíroznak. Csupa jó arcú ember nézegeti a könyveket, időnként levesznek egyet-egyet, beleolvasnak, mutogatják a párjuknak. Itt mindig van annyi New York Times, hogy minden érdeklődőnek jut. Az egyik reggel a szokásosnál is korábban keltem, és tanúja voltam annak, hogy 4 órakor hozták a friss lapot.

Hogy nem csak méterre vásárolt könyveket látni itt, álljon bizonyítékul egy lista, hét olyan cím, amely – ha nem is könnyen, de – beleférne a Vademecum tíz évének legjobb 24 olvasmánya közé (csupa keménytáblás kiadás!): 1. Frank McCourt: Angyal a lépcsőn 2. Jonathan Littel: Jóakaratúak

3. Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája 4. Hillary Mantell: Wolf Hall (legelső kiadás) 5. Edmund de Waal: A borostyánszemű nyúl 6. Daniel Kehlmann: A világ felmérése 7. Arundhati Roy: Apró dolgok istene Ahogy a liftből kiléptem, egy vetített felirat fogadott: „Arts”.

Próbaképpen néha máshol állítottam meg a liftet, más emeleteken ilyen feliratok fogadtak: „Technology”, „Religion” és más elvont fogalmak. Ezek az emelet szobáinak témájára utaltak. A könyvtár/reggeliző/nassoló helyiséggel szemben aztán felfedeztem néhány díszes tablót: itt megtalálható volt az összes szoba témája, egymással összekeverve, a vulkanológiától a Távol-Keleten át a nagy felfedezésekig.

Az én szobámban összesen 42 könyvet találtam, csupa drága, nagy építészeti albumot, tipikusan olyanokat, amelyeket az ember nyálcsorgatva lapoz végig a nem túl messze található Rizzoli könyvesboltban, aztán nem viszi haza. Hová is tenné? Három könyv is Frank Lloyd Wright építészetének különböző érdekes aspektusait mutatja be.

(299 Madison Avenue, www.libraryhotel.com)

Paramount Hotel Ha meghívnak külföldre, és választhatok, sokakkal együtt butikhotelekre vadászom – ezek nem túl nagyok, és van valami különlegességük. Régebben többször megszálltam a Paramount Hotelban, ez jóval nagyobb, mint a Library, a szállodások nem nevezik magukat „könyvtárosoknak”, a belső kiképzés sokkal vadabb. Őszintén szólva tíz év elmúltával féltem visszamenni a Paramountba, bizonyára megöregedett a sok geg. El is sétáltam megnézni – és valóban. Már nem volt rám olyan hatással. Kicsit olyan volt, mint egy bomba nő, aki képtelen változni a korral.

Odafelé tartottam, amikor megláttam kedvenc elektronikai boltomat, amely a Best Buy beszédes névre hallgat, és kis híján vettem egy

magamra szerelhető kamerát, hogy azzal számoljak be New York-i élményeimről. Aztán nem tudtam eldönteni, melyiket vegyem meg.

Néhány fénykép a Paramount híres-nevezetes halljáról:

Két amszterdami kedvenc Életemben legtöbbször Amszterdamban aludtam szállodában – talán negyvenszer is jártam ott, amikor a Hollandiai Magyar Évad („Partra, Magyar!”) főkurátori posztját töltöttem be. A legkülönösebb szálloda címét kénytelen vagyok megosztva kiadni. Van kicsi és meghitt, van hatalmas és páratlanul innovatív.

A kicsi és meghitt neve De Filosoof. Egy filozófiát végzett, fiatalnak számító hölgy teljesítette be álmát, amikor jókora örökség pottyant az ölébe. A szépséges Vondelpark egyik mellékutcájában egybenyitott három lakóházat (aztán szemben is megvett egyet). Egyszerű a titka: minden szobának egy-egy filozófus a témája. Én a magam részéről egyszer a Goethe-, egyszer a Rousseau-szobában laktam. Mindenféle nyelven ott voltak ez illető művei, a falon egy jókora kiírásnyi jelmondat. Ha az ember szobát rendel, meg lehet kérdezni: „Tessék mondani, a Wittgenstein-szoba szabad? Nem? Hát a Gadamer?”

Még ennél is nagyobb élmény volt a Lloyds Szállóban megszállni, amely az amszterdami IJ-öbölre néz. Ez az épület (melyről évekkel ezelőtt egyszer már volt szerencsém áradozni a Vademecumban) valaha kelet-európai bevándorlók tisztálkodó és tetvetlenítő állomásának épült, majd javítóintézetté alakították. A nyolcvanas években aztán kiköltöztették a fiúkat valami humánusabb külvárosba, sokáig romosan állt az épület. A 21. század első éveiben, a szállodai innováció szép példájaként, olyan üzemmé alakították, ahol egycsillagostól egészen ötcsillagos szobákig lehet választani a készletből. Az ötcsillagosat, gondolom, mindenki el tudja képzelni, az egycsillagosat talán nehezebben… Hát ott se fürdőszoba, se vécé nincs a szobában. Csak a folyosó végén. Mert meghagyták a régi, javítóintézeti mosdókat, ahol egy tucat mosdótál van egy teremben, és a vécéfülkéket deszkafal választja el. Igaz, a disznó feliratokat

eltávolították… (Igazság szerint ide csak bekukkantottunk, háromcsillagos szobában szálltunk meg. Mert az olyan, mint a Skoda Octavia: az égvilágon mindent tud, bolond, aki drágább autót vásárol.)

Apróság a Metropolitan Museumból Párszor jártam már ebben a hatalmas múzeumban, de az előcsarnok friss virágcsokrai eddig nem tűntek fel. Most észrevettem egy kis táblát az egyik csokor alatt:

Nejem, aki gyanakvó természet, felvetette, hogy esetleg nem is frissek a csokrok, mert „manapság már nagyon élethű művirágokat képesek előállítani”. Ebben nem kételkedtem, de kizártnak tartottam, hogy átvágják az adományozót, aki nagy valószínűséggel már távozott az élők sorából. Ezért aztán megérdeklődtük a Baráti Kör pultnál. „Igen, hát persze hogy frissek a virágok, minden hétfőn érkeznek, kedden

kerülnek ki. Miss Wallace úgy rendelkezett, mielőtt elhunyt (a passed away kifejezést használta), hogy ez akkor is így legyen, ha ő már nem él. Nagyon szép dolog volt tőle” – mosolyodott el a hölgy.

Mindenféle remek szálláshelyek belföldön és külföldön Sok jó szállodában jártam életemben, például Hamburgban, az Atlantic Szálló elnöki lakosztályában is laktam egyszer (pont abban a szobában, ahol a következő évi James Bond-film gyilkossági jelenete játszódott – onnét lehetett tudni, hogy ugyanaz a szoba volt, mert az óriási neonfeliratnak ugyanazok a betűi látszottak, persze fordítva…), vagy a Bordeaux melletti Saint-Émilionban, ahol a sors tréfájaként, arra érdemesebbek helyett, borlovaggá avattak, és egy kétszintes lakosztályban, egy vadászkastély tornyában szállásoltak el. Mégis el kell ismernem, hogy a legeslegszebb fiatalkori élményem egy szabad ég alatt eltöltött éjszaka volt, a nagykanizsai strandfürdő leeresztett kismedencéjében. És ott bizony isten a lelki élmények domináltak.

(Talán azért is, mert akkoriban az a medence még nem volt csempézve.)

Volt aztán remek szállásom az Őrségben, egy kortárs építészeti remekműben, a minap pedig a Gerlóczy Kávéház fölött kialakított egyik szállodai szobában tölthettem el hitvesemmel egy éjszakát, mint a kávéház törzsvendége, az intézmény tizedik születésnapja alkalmából. Micsoda luxus: az ember szállodában alszik a saját városában… Erre pénzt is érdemes kiadni!

A vendéglátás netovábbja: egy újszerű utazási iroda terve Mint útikönyvírónak, sok vendéglátós, utazásiiroda-tulajdonos ismerősöm van. Tudom, hogy ma már szinte mindent kitaláltak. Ha nem itt, akkor másutt. Ami működőképes, az előbb-utóbb ide is leszivárog.

Vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy a vendéglátás annyira interaktív legyen, hogy „real-time” lehessen rendelni különleges élményeket?

Most ne igéző combú hölgyekre vagy izmos fiatalemberekre tessenek gondoni… Hanem olyasmire, hogy a piacon jöjjön szembe valaki, aki megkérdezi, biztos-e, hogy ezt az útikönyvet akarom használni, mert ő tud egy jobbat. Vagy hogy a bevásárlóközpontban odajöjjön hozzánk egy ember, és azt mondja: nagy szerencsénk van, mert azt nyertük tombolán, hogy a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója (nem azonos a főzeneigazgatóval, a világhírű muzsikussal!) házi bendzsókoncertet ad nekünk 25 percben, a szálloda halljában, vagy akár az ő szobájában, vagy hogy másnap vagy harmadnap egy úszóedző 45 perc alatt megtanít fejest ugrani… Persze az emberek nem is annyira maguknak, mint az aranylakodalmukat ünneplő szüleiknek, vagy a végre a neki való, korban hozzá illő nőt elvevő barátnak fizetnének elő ilyen finomságokra… De nem lenne az ilyesmi túlontúl drága? Vagy ami igazán jó, azt mégis megveszik, ha drága is?

A Szabadság téren minden hétköznap átvágok, hogy megebédeljek a Bank Center nevű irodaház alagsorában. Útközben kiver a veríték, mert átlagosan 9,5 olyan komoly utazót látok, aki nagyon örülne, ha azzal a (túl vastag, túl ambiciózus) Budapest-könyvvel járhatná be a várost, amelyen az én nevem virít. Bár könyv szokott nálam lenni, mégsem szólíthatom meg őket… A minap az jutott eszembe, mi lenne, ha ingyen osztogatnám, azzal, hogy ha tetszett, küldjön 15 dollárt. Ha nem tetszett, dobja ki. Úgy működhetne, mint azok az ingyenes szoftverek, amelyeket az adományok tartanak fent.

Amikor tavaly az a nagyon utálatos kerek születésnapom volt, és egész nap csavarogtam a városban, három könyvet ingyen odaajándékoztam értelmes arcú pároknak. Meg voltak lepődve, kicsit hülyének néztek, azt éreztem. De majd meglátjátok, micsoda kincset

kaptatok, majd jön a hálatelt levelek sora. Lestem a postást, ám hiába.

Egyikük sem írt. Ami ingyen van, azt, úgy látszik, ebben az üzleti szegmensben sem becsülik.

Viszlát jövő héten, addig Észak-Iowába, utána pedig Floridába utazom. Aztán vissza New Yorkba, ahol négy további napig ugyanitt fogok lakni. Vajon akkor melyik szoba jut majd nekem?