Ideális szállások külföldön és belföldön New York, jó könyvek és egy jó szálloda – három, önmagában is nagyszerű dolog, hát még, ha egyszerre, egymással kölcsönhatásban élvezheti őket az ember: ennél nagyszerűbb együttállást igazán kívánni sem lehet. Ezeket a sorokat a Madison Avenue és a 42. utca sarkán körmölöm, a Library nevű hotel 701-es szobájában, tehát a 7. emeleten. Itt minden szobának témája van, az én szobámé az építészet. Pedig nem is én választottam – „ezt dobta ki a gép”. Ez volt egyébként a legolcsóbb szoba – még belefért a költségeket viselő helyi alapítvány nyújtotta, igazán bőkezű lehetőségekbe. A recepción rengeteg könyv, a dolgozók mögött katalógusfiókok, amelyeket alighanem a kétszáz méterre lévő New York Public Library selejtezésekor szereztek be. A másodikon van egy közös könyvtárszoba, a reggelit is itt szolgálják fel. Itt éjjel-nappal lehet kávézni és nassolni, este 5 és 8 között pedig pezsgőt, bort, gyümölcsöt és sajtot szervíroznak. Csupa jó arcú ember nézegeti a könyveket, időnként levesznek egyet-egyet, beleolvasnak, mutogatják a párjuknak. Itt mindig van annyi New York Times, hogy minden érdeklődőnek jut. Az egyik reggel a szokásosnál is korábban keltem, és tanúja voltam annak, hogy 4 órakor hozták a friss lapot. Hogy nem csak méterre vásárolt könyveket látni itt, álljon bizonyítékul egy lista, hét olyan cím, amely – ha nem is könnyen, de – beleférne a Vademecum tíz évének legjobb 24 olvasmánya közé (csupa keménytáblás kiadás!): 1. Frank McCourt: Angyal a lépcsőn 2. Jonathan Littel: Jóakaratúak