Ibsen: Solness – az Örkény Színház produkciója a Szkénében
Tavaly októberben elmulasztottam ezt a bemutatót. Mire sikerült jegyet szerezni, a nagy sikerre való tekintettel már át is helyezték az előadást a Szkénébe, ahol éppen kétszer annyian láthatják, mint a parányi Örkény Stúdióban. Hanem az intim testközeliség itt is megmaradt – ez az előadás egyik fő erénye. De van más is, csak győzzem sorolni. A 132 évvel ezelőtt született darabot Gáspár Ildikó
újrafordította, de ha nem tévedek, egyáltalán nem modernizálta. Nem kellett – az életben mindent elért (diplomával nem rendelkező),
építészként dolgozó Solness pályája csúcsán jár, de rossz ember, nem csak azért, mert a felesége mellett szeretőt tart az irodavezetőnője személyében, akit a darab során egy még fiatalabb nőre cserél le, hanem mert retteg a házon belüli vagy kívüli (fiatalabb) konkurenciáktól, és ezért egészen okádék módon manipulálja környezetét.
Hanem ebben az előadásban ezt a főhőst nagyon nehéz utálni, igazi, őstehetségű építészt, valóságos félistent látunk, aki saját démonai markában kínlódik. Kis híján meg is bocsátunk neki – mígnem aztán a sors az Ibsennél szokásos módon megbünteti.
A színház a honlapon Pernille Rygg, kritikus Örökké aktuális, ha ha ha című cikkéből idéz:
„»Örökké aktuális« mondogattuk nevetve, mikor otthon Ibsenről beszéltünk. Azaz csak mi, fiatalabbak nevettünk, mert a szüleink és a nagyszüleink generációja egyáltalán nem tette idézőjelbe mindezt. Számukra Ibsen valóban örökké aktuális volt, fontos problémákat feszegető, provokatív és sokat vitatott író, közel egy évszázad távlatából is, a szobrok, a kanonizáció, a modernizmus, a számtalan iskolai dolgozat és az állandó színházi előadások dacára is. De vajon mennyire provokál bennünket az az író, akiről az irodalomtanárunk állítja, hogy provokatív? Vajon mennyire fontos, vitatott és
hiperaktuális az az írói munkásság, amelyet a nagyapánk szemlél
csodálattal?”
Nagyon is az. Aktualitását a rendező csak olajozza, ahol tudja. Például a főhős gyerekkori amatőr filmfelvételeivel, és a legvégén vetített
fekete-fehér filmecskével, amit a színház épületének tetején forgattak. Bravó Mácsai Pál, bravó Székely Csaba, bravó Gáspár Ildikó!
(Fordította és rendezte: Gáspár Ildikó. Dramaturg: Ari-Nagy Barbara.
Zene: Matisz Flóra Lili. Látvány: Szabados Luca. Film: Pálos
Gergely, Juhász András. Média design: Juhász András. Fény: Balogh
Csaba Andor. Hang: Baranyai Illés, Móni Tamás. Videó: Ulrich
György, Kónya István. Játsszák: Mácsai Pál, Hámori Gabriella, Terhes Sándor, Pogány Judit, Polgár Csaba, Zsigmond Emőke, Szaplonczay Mária e. h.)
