Hogyan törte össze Malcolm Gladwell szívét a McDonalds, illetve hogy az amerikai alkotmányban milyen fontos némely pontosvessző Az elmúlt hónapokban két, homlokegyenest különböző Gladwell podcaston ámultam el. (Még nem is említettem a szerző remek orgánumát, és képzett színészhez méltó kifejező erejét.) Az egyik téma teljesen profán, a másik egészen magasröptű. A „Hogyan törte össze a szívemet a McDonalds” című podcast annak hátterét világítja meg, hogyan tűnt el gyerekkorának ízletes sült krumplija a gyorsétkezdékből egy 1990-es receptváltozás következtében. Jellemzően amerikai történet az egész. Egy Phil Sokolov nevű selfmade-man milliárdos 43 éves korában szívinfarktust kapott, csaknem meghalt. Ezek után arra költötte pénzének nagyobb részét, hogy keresztes hadjáratot indítson Amerikában a magas koleszterintartalmú ételek ellen. Lepedőnyi újsághirdetéseket vásárolt, zaklatta a nagyvállalatokat, csak idő kellett hozzá, hogy a McDonalds is célkeresztbe kerüljön. Gladwell többször felkeres egy ételvizsgáló laboratóriumot, hogy vak kóstolás útján igazolja véleményét, miszerint valaha csodás volt a sült krumpli, ma vacak. Beszél Sokolov lányával, sok mindenki mással. Végül 1990-ben cserélik fel az állati zsírt a növényivel. Aztán többször is változtatják az olaj típusát, sose jobb fajtára. Régebben csak egyfajta, kis adagot lehetett kapni, ma nagyobbat is, és rosszabb ízűt. Gladwell végül kijelenti: nem Sokolovra haragszik, hanem a nagyvállalatra. Ők elárulták örökségüket, vacak árusítására tértek át. (McDonald’s Broke My Heart, meghallgatható itt.) A másik podcast nagyon magas szintű angoltudást igényel, csak a legelvakultabb ínyenceknek való. Valaki küldött Gladwellnek egy 90 oldalas cikket a Texas Law Review-ból. Ez az amerikai alkotmány egyes részeinek pontosvessző-használatáról szól, és azt boncolgatja,