Hankisselemer

Emlék Hankiss Elemérről De az igazi telitalálat persze Hankiss Elemér lett volna, az ő sokoldalú és lenyűgöző verbalitásával (sőt inkább a „szkriptalitás” lenne a jó szó, hiszen középsúlyos beszédhibával verte meg a sors).

Néhányszor futólag találkoztam vele, érdemben összesen egyszer.

Történt, hogy egy csütörtöki napon csöngött a telefonom, és maga Fenegyerek, az iparmágnás volt a vonal végén. Hogy ráérnék-e a jövő hét keddjén délután háromkor, mert összehívott egy kis bizottságot, inkább munkacsoportot, öt embert, hogy adjanak neki valamiben tanácsot. Hankiss Elemér lenne a csapat vezetője. Mit tesz isten, ráértem.

Kiderült, hogy F egy nagy összeget kívánt egyetemi ösztöndíjakra fordítani. De nem tudta, hogyan, kinek, mennyit. Én kukacoskodtam egy kicsit, hogy meddig tart az értekezlet, mennyi munkával jár ez stb.

Hankiss azonban hamar magához ragadta a szót, és elmondta, hogy szerinte nem egyetemista ösztöndíjak kellenének, mert a magyar szellem (és társadalom) jövője a középiskolában dől el. Szerinte egy „Szegények Eton College-ára” lenne szükség. Amely lehalászná a szegény sorsú – köztük cigány – tehetségeket.

Hosszan érvelt mellette, aztán küldött is F-nek egy részletes tervet.

Aki elengedte a füle mellett az egészet, elköltött sok milliárd forintot ösztöndíjakra, ahogy eredetileg is akarta.

A bizottság soha többé nem ült össze.

Nem kellene elővenni a tervet, és létrehozni mégis a Hankiss Elemér Kollégiumot?