Hamletkecskemetikatonajozsefszinhaz

Hamlet – Rusznyák Gábor rendezése a Kecskeméti Katona József Színházban Ez az előadás az értelmes formabontás, a hagyománytól való szerves eloldozódás mintapéldánya. Felhúzott függöny várja a nézőket, a színpad előterében egy nyitott sír. Egy pillanatra megriadtam: csak nem forgatták fel a jeleneteket ennyire? Ofélia temetése az elején? De nem ez történt, a darabba beleírtak egy jelenetet: az elején a régi királyt, Hamlet apját temetik, egy pici, gömbölyű sírásónő és langaléta fia, akik közben filozofálnak a régi és az új királyról. A fiú a jelenet végén azért aggódik, elérik-e még a következő vonatot. Úgy látszik, ingázó sírásókról van szó… Ezek a sorok nem szerepeltek Nádasdy Ádám Hamlet-fordításában, és még sok minden más sem. Ez az előadás kibontotta Petri György nevezetes Hamlet-versének fő gondolatát – egyes sorait bele is szőtte a címszereplő szavaiba. És nagyon komoly sebészi beavatkozások történtek: szinte nincs Horatio nevű szereplő, az apa szelleme viszont számtalan jelenetben feltűnik, és gyakran instruálja fiát…

A pörgős, egy pillanatra le nem ülő előadás két főszereplője a díszlet és a zene. A színpad közepén egy három-, részben áttört falú kocka látható, amely hol tükrös balett-terem, hol fürdőszoba, hol kápolna, és igen gyakran megindul, forogni kezd, egy-egy fordulat után más színészeket hoz. Talán a történet kérlelhetetlen logikájú, megállíthatatlan mozgását jelképezi. A rendező sok mindent jelképesen ábrázol, de a vívójelenetek például éppen naturálisak, illúziókeltőek. Ofélia őrülési jelenete viszont egy ordító zenére ordenáré módon táncoló díva nagyjelenete. A zene playbackről megy, nagyon hangosan, közben a fényszóró oldalra csúszik egy pillanatra, ott egy hangszóró, a takarítónő, aki eddig az állványt tisztogatta, úristen, csak nem ő énekel? A darab tele van az ilyen érdekes, termékeny kétértelműségekkel.

A címszerepben az eredendően Hamlet alkatú Porogi Ádám látható, aki félbehagyta történelem-indológia tanulmányait a pesti Bölcsészkaron, hogy Kaposváron tanuljon színészetet. 2012 óta a színház tagja. Játéka hajlékony, pontos, erőteljes, ezen az estén mindenképpen ő volt a világ tengelye. Minthogy a Petri-vers koreográfiáját követi a rendezés, Hamlet ebben a produkcióban tudatosabb, rafináltabb, kevésbé ösztönlény, mint amit megszoktunk.

Erőteljes és sokféle Kőszegi Ákos, Claudius szerepében. Vonzó, csúcsra jutott, virágkorát élő férfi az elején, lassan csúszik lefelé, minden tekintetben őrülten hiteles. Polonius szerepében Kiss Jenőt láthatjuk, akiről nehéz eldönteni, hogy játssza a joviális és szervilis marhát, vagy színészi eszköztárából összesen ennyi telik.

Nagy kérdés, mit értenek ebből a zanzásított, átszabott produkcióból majd a helyi középiskolások, akiknek alighanem ez lesz az első Hamlet-élményük. De ez legyen kérdés a tanáraiknak.

A premierközönség nézőtere meglehetősen foghíjas volt, a helyiek azonban esküdöztek, hogy ez a síszezon miatt van így. A következő előadás már dugig lesz. Úgy legyen.

Az előadás és a színpadi pezsgős ünneplés után az emeleti foyer-ban mintegy kéttucat ember együtt maradt egy kis eszmecserére. Réczei Tamás művészeti titkár kérdezgette a rendezőt és Hamletet. Kiderült, miért választották a modern fordítást, hogy Arvo Pärt zenéje és a zörejek már készen álltak a rendező fejében, mielőtt a konkrétumokhoz látott volna, hogy Porogi Ádámnak elődei közül egyedül Viszockij Hamletje tetszett, de abból csak két percet tudott elcsípni.

Ezek után a nézőtéri büfében fogadás kezdődött, ahol a főszereplők után egy mellékszereplőnek, bizonyos Kertész Katának gratuláltam, mert egészen elbűvölt, ahogy Első sírásóként bölcs tragika, takarítónőként vérbő komika volt, és ahányszor kisebb szerepekben megjelent, minden alkalommal magával ragadót nyújtott. Ő volt a

hétköznapi élet profán betüremkedése. „Gratulálok, számomra ön volt az est egyik hőse. Régen játszik itt?” – kezdeményeztem beszélgetést talán kicsit túlzó, gyermeteg lelkesedéssel. Erre hálás, széles mosolyt villantott, és mondott valami nagyon meglepőt. „Tényleg? Én csak egy kellékes vagyok… aki néha fellép.” A faggatásomra kiderült, hogy valaha játszott is, a Stúdió K-ban, máshol is. De egy ideje valóban kellékes státusban van itt Kecskeméten. Azt is hozzátette, hogy a főrendező még emlékszik rá a színpadról, és néha rá oszt eztazt… Hittem is, nem is, amikor e sorokat írtam, megnéztem a honlapon a színház munkatársait. És a kelléktárnál felsorolt három személy egyike valóban Kertész Katalin. Milyen jó dolga van a kecskeméti színháznak!

(További szerepekben: Bognár Gyöngyvér, Decsi Edit, Kocsis Pál, Zayzon Zsolt, Kertész Kata, Nagy Viktor, Farkas Ádám, Hegedüs Zoltán. Díszlet: Khell Zsolt, jelmez: Mocsár Dóra, koreográfia: Barta Dóra.)