Hamlet – eszenyi enikő rendezése a vígszínházban 628

Hamlet – Eszenyi Enikő rendezése a Vígszínházban A Facebookon nagyon aktív, hatvanas évei elején járó költő, dalszövegíró azt írta ki a premier után: „igazi Shakespeare” a Vígszínház (122 évad utáni) legelső Hamlet produkciója, menjen mindenki megnézni.

Egyetértek vele. Nagyszabású produkció született, szereposztás telitalálatokkal. A tinédzser külsejű ifj. Vidnyánszky Attila parádés címszereplő. Szemlátomást meg se kottyan neki a hatalmas szöveganyag, bírja szövegtudással, intellektussal és fizikummal is, pedig annyit kell mozognia, hogy ahogy mondani szokás: „ha egy lónak ezt beadják, megdöglik tőle”.

A sok szöveget Forgách András írta, a hangsúlyos köszönetnyilvánítás Nádasdy Ádámnak arra vall, hogy az ő szövegét helyezte munkadarabként az esztergapadba. A szöveg izgalmas, jól mondható, a félig modernizált előadáshoz természetesen illeszkedik. Azért lehet így nevezni, mert a ruhák modernek, van mobiltelefon (nagyon eredeti módon bevetve), van a színpadon autó, de azért csak király és királyné marad a két szereplő, nincs átírva a Getty vagy a Soprano családra (a nagysikerű Rómeo és Júlia film esete azt bizonyítja, hogy arrafelé is van csábító és járható út).

Ezen az estén voltaképpen rendesen eljátszották a darabot, voltak persze karakteres változtatások (a színtársulat a lehetőségek végső határáig megfogyatkozott, és ennek volt értelme), a nagymonológot – az előadás felől nézve indokoltan – erősen megkurtították, és más érdekességek is megfigyelhetők a cselekmény folyamán. Az is figyelemre méltó, amit nem elhagyott, hanem beleillesztett a dramaturg és a rendező. A legfontosabb ilyen elem – bizony! – József Attila Levegőt! című verse, amit, ha jól figyeltem meg, elejétől végéig – velőnkig hatoló gyengédséggel és odaillő módon – szavalta el a Színészkirályt alakító Hajduk Károly. Ekkor a nézők egy része

nyíltszíni tapsra ragadtatta magát. A hatalmas nézőtéren korántsem mindenki tapsolt. Voltak akik körül a levegő megfagyott, nyilván voltak semlegesek is.

Az előadásnak sok erénye van, bővelkedik kiemelkedő részekben. Ám (különösen a második részben) ritmusproblémák voltak észlelhetők.

A mértékkel alkalmazott vetítés és közönség megmozgatása előnyére szolgált az előadásnak – ám a színpad előterében létesített vízmedence mértéktelen használata megítélésem szerint teljesen külsődleges – meg merem kockáztatni: idegesítő, önismétlő és magamutogató elem volt: csak azt érezte hirtelen az ember, hogy színházban van, és olyasmi történik, amit már máshol látott.

Tíznél biztosan több Hamletet láttam (a legelsőt Kaposváron, amikor Máté Gábor volt a címszereplő), de nem emlékszem, hogy valaha Polonius ilyen fontos szerepet kapott volna – ezúttal Fesztbaum Béla parádés alakításában. A hatalom szélárnyékában mindaddig egyre magasabbra jutó kisembernek csodás, mulattató, igen találó portréját sikerült kikevernie a rendezőnek és a színésznek. Nagy tapsot is kapott a végén. Nagyszerűnek találtam a Hamlet apját és nagybátyját is játszó Hegedűs D. Géza játékát, egy mindenestül alkalmas, nagy formátumú királyt látunk, aki egyre jobban belegabalyodik a Hamlet állította csapdákba – épp hogy szimpátia nem ébred iránta.

Talán még érik az előadás, amelyről II. József híres, a Don Giovanni premier után Mozartnak elejtett megjegyzését parafrazeálva azt mondhatjuk: „túl sok benne az anyag”.

Nem is különbözhetne ez az előadás jobban az Örkény Színházbelitől. Amaz Bagossy László a vígszínházinál autonómabb látomása, kavics tökéletességűre csiszolva egy harmincas, érett Hamlettel (Polgár Csaba pazar alakítása).

Ha az Örkény-beli Hamletet valaki – esetleg – még nem látta volna, akkor ajánlatos először azt megtekinteni.

(2017. október 1. Díszlet: Antal Csaba, jelmez: Pusztai Judit, dramaturg: Vörös Róbert, zene: Michal Novinski. A további főbb szerepekben: Börcsök Enikő, Orosz Ákos, Réti Nóra e.h., Király Dániel, Kútvölgyi Erzsébet, Venczel Vera, Gilicze Márta)