Három emlék Bart Istvánról (1944-2019) Ahogy a szoborügy miatt elmélyedtem kicsit a Széll Kálmán irodalomban, egyszer csak eszembe jutott, hogy hát én ismerem ezt az embertípust, akiben ilyen kannibáli munkavágy ég, és igyekszik kihozni az adott viszonyokból a legtöbbet, aki ért az érdekek szívós egyeztetéséhez, és még élvezi is ezt. Tudja hol a fal, meddig lehet elmenni, és el is megy odáig. Bart Istvánt az Európa Kiadó fiatal szerkesztőjeként ismertem meg, amikor még egyetemista fordítóként bejáratos lettem oda (mesterem, Geher István jóvoltából). Egy nap megállított a folyosón. Beszélni szeretett volna velem egy percet. Leültünk, és azt kérdezte tőlem: – Mondd András, nincs kedved megtanulni hollandul? Kis nép, érdekes irodalommal. Évente lefordíthatnál egy könyvet… Köszönettel elhárítottam. Éppen akkor vettem fel az újgörög szakot, nem dobhattam el. Pedig jobban jártam volna. Semmit sem kezdtem vele. Hollandiában, ahol vagy negyvenszer jártam, milyen jól jött volna… A második emlék kulturális államtitkár koromból való. Alig, hogy megmelegedtem, azt a feladatot kaptam főnökömtől, a minisztertől, hogy az addigi nyolc(!) főosztályból összevonással állítsak elő hármat. Meg is indokolta, miért. Ekkor hívott fel BI, kedvesen, de határozottan, a magyar könyvszakma nevében. Hogy jól meggondoltam-e, hogy ezentúl ne legyen irodalmi és könyv főosztály. Hogy az egész könyvszakma nevében azt tanácsolja, ne lépjem meg ezt. Nem hallgattam rá – és nem lehettem valami meggyőző, mert csak hümmögött a szavaimra. A harmadik találkozás a Nemzeti Kulturális Alap elnöki irodájában zajlott, a Bizottság (az irányító testület) ülésének szünetében, 1996/97 telén.
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.