Három személyes emlék vajda miklósról 610

Page 1

Három személyes emlék Vajda Miklósról (1931-2017) Április 25-én meghalt a kalandos életű író, fordító, szerkesztő, az utolsó magyar „literary gentleman”. Ahogy egyik utolsó interjújában mondta, életművének jó része láthatatlan, azokban az angolra fordított magyar versekben él, amelyeket ő segített lefordítani. Én jól ismertem őt, hadd búcsúztassam három személyes emlékkel. Az első emlék idején még egyetemista voltam. Az általa szerkesztett New Hungarian Quarterly-ba életem első recenzióját kellett írnom, Országh László professzor valamelyik könyvéről. Remegő kézzel vittem be a Rákóczi úti lakásban működő szerkesztőségbe a legépelt cikket. Ott várt ez a sudár, választékos beszédű férfi. Azonnal átfutotta, majd minden tépelődés nélkül visszaadta, ezen szavak kíséretében: „Hát ezen még dolgozni kell, fiatalember. Nem nyaljuk Országh professzor fenekét. Ha elfogad egy jó tanácsot: senkinek a fenekét nem nyaljuk.” A második élmény mesébe illő. A göteborgi könyvvásáron jártam a kilencvenes évek második felében. Hazafelé, négy másik magyarral együtt, valami időjárási probléma miatt nem indult el a hazafelé tartó járat. Kaptunk rendes szállodát, és a bárban iszogattunk: két neves kiadóigazgató, a könyves egyesület igazgatója, Miklós és én, aki akkor a Nemzeti Kulturális Alap elnöke voltam. Egy ponton, hogy ne legyen unalmas az este, azt javasoltam, hogy mindenki mesélje el élete legkellemetlenebb élményét. Némi szabódás után ráálltak, és persze nekem kellett kezdenem. Elmeséltem, hogyan bújtam bele egy erdélyi díszes ládába, egy csodaszép lány lakásában, az első randevú alkalmából, és ebből mi minden következett az életemre nézve. Három történetre nem is emlékszem, pedig biztos volt azok között is jó. Hanem Vajda Miklós története az valami fenomenális volt, méltó módon előadva. Arról szólt, hogy 1978-ban Londonban egy Auty nevű diplomatához és francia feleségéhez volt meghívása vacsorára, de előtte még találkozott valakivel, akivel ököruszálylevest ettek és


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.