Gigor attila a kút 630

Page 1

Gigor Attila: A kút A „megnézünk minden új magyar filmet” kampány keretében egy olyan film került sorra DVD-ről, projektoron át, amely nem kapott valami jó kritikákat. De Gigor Attila írta és rendezte, aki A nyomozó című filmjével robbant be. Az a fajta látásmód, filmi ökonómia, amely sokunknak nagyon bejött. Az a film jellegzetesen nagyvárosi film noir volt, ez annak falusi, még inkább pusztai párja. A címben szereplő csalóka kút egy benzinkút, abból is a leglepusztultabb, amely a nagy versenyben nem maradhatott volna életben, hacsak nincs egy titka. De éppenséggel van – erről szól a film. Egy nőkereskedő bűnbanda pihenőhelye, átrakodó állomása. Ezt persze nem tudjuk, amikor elindul a film, és egy vacak autón megérkezik a kúthoz egy középkorú nő, egy fura viselkedésű, hallgatag fiatalember társaságában. Kiderül, hogy a fiú a nő gyereke – és itt akarja hagyni az apjánál. Az apa a részeges, lepusztult kutas, aki nem akarja elfogadni az „ajándékot”, de végül nincs mit tennie. Aztán jön egy kisbusz, négy, Olaszországba igyekvő lánnyal, egy algengszter és egy al-algengszter kíséretében. A kocsi elromlik, napokra ott ragadnak a koszfészekben. Történik valami, ami miatt a főgengszeternek kell kiszállnia a helyszínre, hogy ő csináljon rendet. Kétségtelen, hogy van valami elrajzolt az egész filmben. Se nem vicces, se nem tragikus eléggé, bár emberhalál persze van benne. De a pozitívumai számomra mégis emlékezetessé teszik: Udvaros Dorottya, mint gumipapucsban slattyogó, lenőtt hajú, tréningnadrágos trampli, László Zsolt mint dörzsölt, „régiókon átívelő”, mindegyik lányt személyesen erotikus vonzerejével gúzsba kötő maffiavezér. És a zárójelenet a kutyával nekem nagyon működött. Előhívta a gyerekes érzelmességet, igen. Kis-híján meg is könnyeztem. Előzetes: itt. (kutfilm.hu)


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.