Gergely ágnes oklahoma ezüstje – portrék 581

Gergely Ágnes: Oklahoma ezüstje – Portrék Egy kenyerét kiadóigazgatással és műfordítással kereső barátom ezt a karcsú kötetet nevezte meg a múlt év egyik legjobb könyvének.

A költőnő 80. születésnapja alkalmából az Európa Kiadó életműsorozatot indított. A Két szimpla a Kedvesben című szívszorító memoárt már agyondicsértük a Vademecumban, itt. A memoár kb. a szerző 30 éves korában fejeződött be. Akkor a fiatal hölgy életének külső mozgalmassága egy csapásra elmúlt, mert a „helyére került”: elszegődött egy kiadóba szerkesztőnek, elkezdett fordítani, saját kötetei jelentek meg, lassanként hivatásos író lett.

A talányos címet csak a Pilinszky-portré elolvasása után lehet megérteni. Itt nem bányászott ezüstről van szó. Hagyományosan az Oklahoma állambeli Norman városában ül össze a csak külföldieknek adható Neustadt Irodalmi Díj zsűrije. Itt egyszer a szerző is zsűritag volt, és majdnem sikerült Pilinszkynek odaítéltetnie díjat, de az utolsó menetben a költő alulmaradt valakivel szemben. (A díj – ami ötvenezer dollárral és egy ezüstből öntött sastollal jár – egy alaptőkének köszönhetően ma is megvan.)

Ez a huszonnégy rövid írás önéletrajzának afféle morzsalékos, egyenetlen folytatása. Mindegyik darab egy-egy fontos pályatársáról szól, és megjelent már valahol. Most minden egyes írást elővett, leporolt, átdolgozott kicsit. Ettől lett egységes hangjuk.

Mondanom sem kell, hogy ez prózakötet – egy kivétel mégis van. A legelső, Rába Györgyről szóló írás olvasásakor csak a második oldalon vettem észre, hogy versként van tördelve. 1957/2011 – ez áll alatta. Ebben előre bemutatja a kötet módszerét: apróra elmondja, hogy ismerkedett meg a költővel, hogyan tartották a kapcsolatot, és visszanézve mit gondol róla. (Az utolsó szavak: „a vállán, a vállán / a vállán vitte egykor ennek az országnak a vasúti sínjeit”. Mármint munkaszolgálatosként.)

Azt nem lehet mondani, hogy mindegyik kis darab aranyból van – de ezüstnél nincs kevésbé értékes anyag. A kiemelkedő darabok: 1.) A Füst Milánról és Kassák Lajosról szóló páros írás, amiben voltaképpen saját pályakezdését örökíti meg. 2.) Az Illés Endréről, egykori hivatali főnökéről szóló emlékezés, aki – vérbeli polgári író létére – a kommunista irodalmi establishment egyik oszlopa volt. 3.) Az utolsó írás, amely egy Dr. Tolnay Miklós nevű geológusról mesél (egy lábjegyzet szerint ez álnév). Mert bizony az a személy – minden valószínűség szerint – utolsó (megint csak elszalasztott) szerelme volt.

Ha egyetlen írást kellene választanom, akkor az Illés Endre-portréra szavaznék. Ez egy nagyon nehéz természetű, sok mindenben tehetséges fiát szinte agyonnyomó anya portréja is. Minden orvosegyetemi vizsgája után azt mondta a fiának: „Szerencséd volt!” És amikor már egyre-másra jelentek meg novellái jobbnál jobb folyóiratokban, az az anyasárkány képes volt azt kérdezni: „Áruld el, Korányi telefonál az érdekedben?”

Egy-két novellától eltekintve alig olvastam valamit Illés Endrétől. Alig várom, hogy rávethessem magam a könyveire.

(Európa Kiadó, 2015, borítótervező Pintér József, a szerző portréját Jung Zseni készítette, 134 oldal, 2790 Ft.)