George Szirtes: Előhívás – Anyám regénye

Page 1

George Szirtes: Előhívás – Anyám regénye Az év közepén járunk, de alighanem megvan az idei év Mengyelejevdíjas teljesítménye. Az ismert angol költő olyan memoárt írt, amilyet azt hinné az ember, hogy nem lehet. Ilyen műfaj nincs: túlnyomó részt próza, kisebb, de lényeges részeiben vers. Ez utóbbiakat Rakovszky Zsuzsa fordította le. Az egész könyvet Kúnos László ültette át gördülékeny, selymes, magyar nyelvre. Biztos megvolt rá az oka, hogy az eredeti címet (The Photographer at Sixteen) lecserélje. Talán nem is, mint fordító, hanem mint kiadó döntött így. A könyv a szerző anyjáról szól, de közben saját magáról is, arról, hogyan lett poéta, hogyan kereste meg saját gyökereit, hogyan bújt ki erős anyja szorítása alól. Részben útikönyv és kis magyar kommunizmustörténet, ráadásul lényeges dolgokat mond el a fotográfiáról, mint médiumról. Ez egy érdekes, szinte letehetetlen olvasmány. Az olvasó nyúl utána, időnként meg-megáll egy felejthetetlenül szép mondatnál. Minden sorából süt, hogy költő írta, nem történész vagy írni tudó civil. Mint oly sokszor, a siker kulcsa a jól megtalált, megfelelő forma. A kötet A műugró című fejezettel kezdődik. Ebben felidézi Anthony Hecht egyik versét, melyben Hecht elképzeli, milyen lehet összerakni egy életutat visszafelé. A szerző ezt fűzi hozzá: „A visszafelé mozgás olyan, mint a seb gyógyulása, mint a visszatérés a tökéletes, sértetlen kezdethez, ahol csak az ártatlanság van és a lehetőségek. A fényképben is ott az ártatlanság. A szemek, amelyek ránk néznek, még nem tudják, mi vár rájuk. Azt mondják, nem ilyen jövőről volt szó. Csak mi, az idő és a tér istenei, csak mi ismerjük jövőjüket.” A szerzőt költőként évtizedek óta foglalkoztatta családja és önmaga eredete, identitása, jó néhány alkalommal idéz saját, témába illő verseiből. Az elbeszélés 1975-ben kezdődik, amikor a szerző anyja meghal, egy mentőautó balesetben. Ám a mentő már azért jött ki, mert


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.