A Holdfény királyság előzetese, és amit felidéz_668

Page 1

A Holdfény királyság előzetese, és amit felidéz Már öt éve mutatták be ezt a Wes Anderson remekművet, de nem tudom feledni az érzést, amikor az előzetest először láttam. Felidézte bennem a Váci utcai zenei általános iskola felső tagozatos diákját, amint kövérkés, esetlen kisfiúként segítek a fiatal, fehér térdzoknit viselő zenetanárnőnek a lemezjátszó „cipelésében” (a kezelhetetlen társaság miatt nemrég lemondott az osztályfőnökségről). Aznap Purcellről, a legnagyobb angol zeneszerzőről mesélt. Hogy milyen zseniális volt, és milyen fiatalon meghalt, mert állítólag a felesége kizárta a házából, amikor egyszer egy télen kapatosan ment haza, annyira, hogy a kabátját is elhagyta, és a hidegben megfázott, majd néhány nap múlva meghalt. Aztán Benjamin Brittenről beszélt, aki „ma él, és nagy zeneszerző, és írt egy variációs művet egy Purcell témára, ezt fogjuk ma meghallgatni…” Ezt a művét – mondta Ildikó néni – (közkeletű nevén „Dikó”) 1945-ben írta, egy dokumentumfilm céljára, azt kérték, olyan művet írjon, amely alkalmas arra, hogy szimfonikus zenekar hangszereit egyenként bemutassa. És egy baráti házaspár négy gyerekének ajánlotta, de a nevekre konkrétan nem emlékezett. Purcell dallama az Abdelazer (avagy a mór bosszúja) című szvitjében szerepel. A Britten mű szépen végigmegy a hangszercsoportokon, akkor leállítottuk a zenét, és beszélgettünk a hangszerekről. Aztán egyben is meghallgattuk az egészet. Harminc évvel később egyszer egy koncerten meghallottam Purcell eredeti művét, katartikus élmény volt. És ez még erősebben megismétlődött, amikor a Holdfény királyság főcímjelenetében egy család azt a filmecskét nézi (inkább hallgatja) a tévében. Ld. itt. Az egész film előzetese itt. Akárhogy kerestem, az eredeti BBC filmet nem találtam a neten.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
A Holdfény királyság előzetese, és amit felidéz_668 by Summa Artium Nonprofit Kft - Vademecum Cultural Newsletter - Issuu