A Holdfény királyság előzetese, és amit felidéz_668

A Holdfény királyság előzetese, és amit felidéz Már öt éve mutatták be ezt a Wes Anderson remekművet, de nem tudom feledni az érzést, amikor az előzetest először láttam. Felidézte bennem a Váci utcai zenei általános iskola felső tagozatos diákját, amint kövérkés, esetlen kisfiúként segítek a fiatal, fehér térdzoknit viselő zenetanárnőnek a lemezjátszó „cipelésében” (a kezelhetetlen társaság miatt nemrég lemondott az osztályfőnökségről). Aznap Purcellről, a legnagyobb angol zeneszerzőről mesélt. Hogy milyen zseniális volt, és milyen fiatalon meghalt, mert állítólag a felesége kizárta a házából, amikor egyszer egy télen kapatosan ment haza, annyira, hogy a kabátját is elhagyta, és a hidegben megfázott, majd néhány nap múlva meghalt. Aztán Benjamin Brittenről beszélt, aki „ma él, és nagy zeneszerző, és írt egy variációs művet egy Purcell témára, ezt fogjuk ma meghallgatni…” Ezt a művét – mondta Ildikó néni – (közkeletű nevén „Dikó”) 1945-ben írta, egy dokumentumfilm céljára, azt kérték, olyan művet írjon, amely alkalmas arra, hogy szimfonikus zenekar hangszereit egyenként bemutassa. És egy baráti házaspár négy gyerekének ajánlotta, de a nevekre konkrétan nem emlékezett.

Purcell dallama az Abdelazer (avagy a mór bosszúja) című szvitjében szerepel. A Britten mű szépen végigmegy a hangszercsoportokon, akkor leállítottuk a zenét, és beszélgettünk a hangszerekről. Aztán egyben is meghallgattuk az egészet.

Harminc évvel később egyszer egy koncerten meghallottam Purcell eredeti művét, katartikus élmény volt. És ez még erősebben megismétlődött, amikor a Holdfény királyság főcímjelenetében egy család azt a filmecskét nézi (inkább hallgatja) a tévében. Ld. itt.

Az egész film előzetese itt.

Akárhogy kerestem, az eredeti BBC filmet nem találtam a neten.

A tanárnő viszont eljött a múlt hónapban az osztálytalálkozóra. A sok évtized alatt szinte semmit sem változott. Fehér zoknit már nem viselt ugyan, de a fehér nadrág jól állt neki. A tűz még mindig ott van benne.