Etgarkeretboldogboldogultak

Etgar Keret: Boldog boldogultak A novella terjedelmű könyvecske izraeli világsztár szerzője nem rég itt járt a Könyvfesztiválon. Műfajok között lebegő tehetség.

Képregény, tévéfilm forgatókönyvek, elbeszélések – a rövid szövegek specialistája. Frissen megjelent kis könyvében (ez a leghosszabb írása, a többi mind 2-3 oldalas) van valami gyerekes. Például minden fejezet elején a szerző röviden elmondja, mi fog történni. Ilyet utoljára a klasszikus angol regényekben és a Brumi újabb kalandjaiban láttunk.

A könyv így kezdődik: „Első fejezet, amelyben Háim munkát és egy fasza kocsmát is talál Két nappal az öngyilkosságom után kaptam munkát egy Kamikaze nevű pizzériában. Egy lánchoz tartozik. Az étteremvezető jó arc volt, még albérletet is segített találni, egy itt dolgozó német csávóval közösen vettük ki. A munka nem nagy szám, de átmeneti cuccnak nem olyan rossz. És ez a hely… Hát, nem is tudom. Amikor a halál utáni életről beszéltek, arról, hogy van vagy nincs, nekem sosem volt véleményem. De az biztos, hogy még amikor hajlottam is rá, hogy legyen, akkor is inkább ilyen pittyegő radarhangokra gondoltam, meg emberekre, akik az űrben lebegnek. Itt meg? Hát, nem is tudom. Az egész leginkább az Allenbyhez hasonlít. A német lakótársam szerint pedig pont olyan ez a hely, mint Frankfurt. Úgy látszik, Frankfurt is egy porfészek. Az éjjel egy kocsmát is találtam, egész fasza kis hely: HalálBARó. A zene nem rossz, sőt. Talán nem a legújabb, de van stílusa. Ráadásul sok a szingli csaj. Vannak, akiken nagyon látszik, hogyan mentek el: sebhelyek az alkaron, meg ilyesmi, de a többiek kimondottan jól festenek, ráadásul már az első itteni estémen az egyik ki is kezdett velem. Éppenséggel egész jól nézett ki, csak a bőre volt kicsit löttyedt, úgy lifegett, mint a vízi hulláké. De a teste – az tízpontos. Meg a szeme is. Mégse mentem bele.”

Amikor itt járt, több terjedelmes interjút is adott, az egyikben pontos kulcsot adott ehhez a könyvhöz:

„Ez a kép, az emberke az elején, ahogy főbe lövi magát és közben is mosolyog, az izraeli borítón is szerepel, csak ott nincsenek felhők.

Maga a figura, amit a grafikussal együtt találtunk ki, a könyvbeli érzelmekre utal. Mert ugyan a szereplők tényleges öngyilkosságot követnek el, de valójában azokról az emberekről szól, akik életben vannak ugyan, de nem igazán élnek, akik lezárják az érzelmi csatornáikat, akik már feladták az életet, akik nem igazán akarnak élni. (…) Én magam is megtapasztaltam ezt az érzést. Izraelben kötelező a három év katonaság. Én azonban nem voltam túl jó katona. Nagyon nehéz időszak volt számomra, mondhatjuk úgy is, hogy traumatikus; a legjobb barátom főbe lőtte magát. A katonaság után drogozni kezdtem. Ha az a rengeteg érzelem, amit akkor átéltem, elektromosság lenne, rég szénné égtem volna. Mindazokon az ijesztő dolgokon, amik egy fiatalt érhetnek, keresztülmentem. Ájulásig vertek, eltört az orrom, a saját szememmel láttam meghalni másokat, meghalt az életem nagy szerelme.”

Az író azt is a saját életéből merítette, hogy egyszer csak szerelmes lett. Újra megtalálta magában a szenvedélyt, pedig azt hitte, már nem képes rá.

(Libri Kiadó, 2015, 110 o., 2490 Ft.)