Erwin Wurm és egyperces szobrai Budapesten_666

Page 1

Erwin Wurm és egyperces szobrai Budapesten Azok közé tartozom, akik sajnálatos módon nem járatosak Ausztria képzőművészetében, ezért a művész neve tavalyig nem mondott nekem semmit. Aztán a Velencei Biennále egyik kiállítójaként egyből a szívembe zártam, és nagyon megörültem, hogy Budapesten is látni lehet a műveit, ráadásul jóval nagyobb számban. Odakint az tetszett különösen, ahogy alkotásaihoz használati utasítást is adott, általában a művekre rajzolt instrukciók formájában. Valósággal berántotta a nézelődő embert. A kortárs művészet alapfeltételét (elgondolkodtat) tovább vitte: a néző közreműködését igényelte. Ezt éreztem a Ludwig Múzeumban is. Legjobban azok a művei tetszettek, amelyek létre sem jöttek a néző aktív közreműködése nélkül. Pl. egy kb. 20 centi magas piedesztálon néhány teniszlabda van elhelyezve, mellette egy rajz mutatja, hogyan feküdjünk rá a labdákra, afféle elpuhult, 21. századi fakír-paródiaként. Fél négykor kezdődött az a másfél órás, élményszerű tárlatvezetés, amelyet a művész és Készman József kurátor tartott együtt. A nyitó terem egyik oldalán egy hatalmas, falra írt, sok nyíllal tarkított táblázat volt, amely a művész szellemi inspirációit ábrázolta, a szélső nevek felől nyilak mutattak középre, a művész neve felé. A szemközti falon pedig a padlótól csak kicsit magasabb posztamensen a művész látható egy fiatalabb kori fényképén, ahogy kényelmesen hátradől, miközben egyik ujjával az orrát túrja. Gondolom, ezt üzeni: „Én vagyok a világ legtiszteletlenebb művésze”. A hatvanas évei elején járó, ezúttal angolul beszélő, derűs művész nagyon komolyan vette minden egyes mondatát. Minden teremben megállt, elmondott néhány dolgot a művek geneziséről, többször is visszatért arra, hogy miként lehet egyszerre gazdag gyűjtők kedvence és a társadalom kritikusa, hogyan és miért vállalta, hogy dolgozik a világ legdrágább divatcikkeit előállító Hermes céggel. Minden


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Erwin Wurm és egyperces szobrai Budapesten_666 by Summa Artium Nonprofit Kft - Vademecum Cultural Newsletter - Issuu