Erik Kessels több élete_711

Erik Kessels több élete A Múzeumok Éjszakáján egykori munkahelyemen, a Mai Manó Házban tartottam vezetést. Korábban érkeztem, hogy megnézhessem az éppen futó kiállítást. Elámultam, hogy milyen nagyszabású anyag látható a kis terekben. A honlap így foglalja össze az 1966-ban született művészről tudni illő dolgokat: „Pályája húsz éve alatt Kessels az úgynevezett »talált fotográfia« műfajának egyik legfőbb, megkerülhetetlen hivatkozási pontjává nőtte ki magát, sőt a Time Magazine vizuális varázslónak nevezte. Új fényképek készítése helyett legtöbb projektjéhez már meglévő fotográfiákat hasznosít újra, saját mozaikjainak alkotóelemeiként. Kessels kamera, sőt, objektív nélküli fotós: alkotói gyakorlatában a fotográfia ready-made elem, amelyet a művész helyez új kontextusba. Az eredmény afféle kép-semleges megközelítés, melynek során nem bővül a már-már mindent kiszorító, napról napra exponenciálisan növekvő gigászi képtömeg, hanem csupán újra hasznosul az eleve rendelkezésre álló képanyag.”

Tizenhét projekt látható a Ház második és harmadik emeletén, egyik eredetibb, mint a másik. Az én három kedvencem: a rajongó férj által sok éven át készített színes fotósorozat, átlagos külsejű, vagy inkább csúnyácska feleségéről, aki valamiképpen mindig a vízzel áll kapcsolatban. Összevizezett ruhákkal, félig, egészen víz alatt – a fotográfus ezt nagyon szexinek találta. Egy másik hosszú sorozat elején egy dundi, tizenhét éves holland nő, aki célba lő, és azt vette a fejébe, hogy egyúttal magát fényképezi. Az utolsó képen egy dédmama külsejű nő – ugyanő – lő célba, színesben. Van egy képsorozat, amelyik mindegyikén belóg a képbe a fényképező személy ujja. Aztán van két tucat fotó, amelyek elkészítéséhez Kessels mégis fényképezőgéphez nyúlt. A saját gyermekeiről készített arcképeket, minden olyan esetben, amikor megütötték magukat, vagy verekedtek, vagy csak pattanásaik nőttek. Első pillantásra

bántalmazott embereknek tűnnek. Nem is volt könnyű kiadatni az erről szóló könyvet.

Az egész kiállításról sugárzik a jókedv, az eredetiség. Mindvégig azt éreztem, a néhai Térey János szavajárásával, hogy „befigyel a nagyszabás”.

Milyen kár, hogy elmulasztottam a művész május 22-i előadását! Úgy érzem, a Mai Manó Ház ezzel a kiállítással bejelentkezett a nagy ambíciójú, A-kategóriás művészeti intézmények közé.

Láthatóan működtetőinek nem elég a bájos ékszerdoboz jelleg, a sok, érdekes kisebb önálló kiállítás és az importált fotótörténeti projektek szendvicse. Hát hajrá!

(Augusztus 18-ig, kedd – vasárnap 12 és 19 óra között. Hétfőn és ünnepnapokon zárva. Kurátor: Claudia Küssel.)