Elkazovszkijatuleloarnyeka

A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij-élet/mű (kiállítás a Nemzeti Galériában) El Kazovszkijról (1948-2008) a magyar művészeti szcéna kamaszos, delejes hatású, túlmozgásos, sok médiumban alkotó, mindenütt jelen lévő egyik főszereplőjéről a képzőművészetben nem tájékozott, egyébként művelt emberek sem tudták, hogy személyi igazolványa szerint nem férfit takar.

Mint az alternatív szcéna külső holdudvarába tartó személynek, a művésznek évtizedekig felületes ismerőse voltam, az utcán is megmegéreztem őrületes kisugárzását. Öltözködési különcségeit megmosolyogtam. Képeihez, akcióihoz nem vonzódtam, performanszairól mindig tudtam, de egyszer sem mentem el.

Most itt ez a döbbenetes erejű, csodálatosan kivitelezett kiállítás, az állami reprezentáció legelső, ünnepi helyén. Nem csak a művész több száz alkotását lehet itt egyszerre látni, de ízelítőt kapunk (mindjárt a bejáratnál) Kazovszkij embernél nagyobb léptékű, térbeli építményeiből is. Szabadon, tabuktól teljesen mentesen kihámozták a művész boldogtalan szerelmi életének banális gyökereit, nem idő-, hanem motívumrendben mutatva be a hatalmas életművet. Csak a sokadik teremben tudjuk meg, mikor született a művész, egyáltalán hogyan, miért került édesanyjával együtt Szibériából Magyarországra.

Itt láthatunk ízelítőt bakancs- kés- plüssmackó- és punkplakát gyűjteményéből.

A sors úgy akarta, hogy a megnyitóról az egyébként (politikusi oldalról) mértéktartó, illetve jó megnyitó beszédek után (egy másik program miatt) távoznom kellett. Szombaton ebédidőben tértem vissza, ideális körülmények közé. Szinte egyedül lehettem a művekkel, és ahogy teremről teremre jártam, egyre inkább eltátottam a számat. Lassanként páni öröm járt át. Itt jártam egy kiállítás sűrűjében, amely egy magánalapítvány kezdeményezéséből jött létre, szövetségben az állami zászlóshajó-intézménnyel. És érződik, hogy ez

az intézmény nem csak tette a dolgát, hanem megfeszítette energiáit.

Ennek legékesebb bizonyítéka, hogy Angliából hozattak Francis Bacon képet, hogy élőben mutassák meg, mit szeretett benne a művész olyan nagyon. (Nyilván horribilis összegért.) És a tárgyak száma, az okos, változatos elhelyezés (bravó Jerger Krisztina, mint vendég, Százados László, mint házigazda – szinte nem is érezzük, hogy itt egy alkalmatlan térben járunk!), a design minősége (bravó Somlai Tibor), szóval itt minden, de minden összejött. Azért járt át az öröm, mert úgy éreztem, hogy lám, van remény, érdemes jó ügyeken (sokat) dolgozni, hinni, harcolni. Akkor (a csillagok különleges együttállása esetén) megszerezhető az állam szövetségesi akarata.

Köszönet és háromszoros bravó az El Kazovszkij Alapítvány kurátorainak, akik név szerint a következők: Siklós Péter (elnök), Földényi F. László, Jerger Krisztina, Kováts Nóra, dr. Nagy Boldizsár, Rékasi János, Szilágyi Ákos, Balassa Péter, Rényi András, Szotyory László.

Az öröm persze akkor lenne teljes, ha a kiállítást – ahogy illik – egy nagy katalógus kísérné. Ha február 14. után a kiállítás nagy európai, majd amerikai túrára indulhatna. Valami azt súgja, hogy – ha némi késéssel – de ez így is lesz. És akkor majd lesz nagyméretű, soknyelvű katalógus is. A magyar művészettörténet magányos csúcsai közül (Kazovszkij eredetisége, mint Szilágyi Ákos is hangsúlyozta egy interjúban, csak Csontváryhoz, Kondor Bélához hasonlítható) ez lehet az első életmű, amely nem marad magyar belügy…

(Magyar Nemzeti Galéria „A” épület, február 16-ig, felnőtt belépőjegy 2 200 Ft, ajánlott minimális látogatási idő: 2 óra)