Elizabeth strout a nevem lucy barton 627

Page 1

Elizabeth Strout: A nevem Lucy Barton Ezt a könyvet Amerikában kaptam ajándékba egy barátnémtól. Hónapokkal később, egy nyaralás alatt olvastam el. Finom, pókhálóból szőtt próza egy írónőről, aki visszatekint húsz évvel ezelőtti betegségére, amikor egy vakbélműtét után még kilenc hétig nyomta a kórházi ágyat, ahonnét a legszebb New York-i felhőkarcolót, a Chrysler Buildinget látta. Egyszer csak megjelenik betegágyánál anyja, akit sok éve nem látott már. Öt napot marad, minden éjszakát átbeszélgetnek. Megtudjuk, hogy Lucy egy isten háta mögötti tanyán nőtt fel, egy Illinois állambeli kisváros mellett. Távol voltak a többi háztól, nem voltak könyvek, se tévé. A durva, cirkuszokba keveredő apa pedig mindig kénytelen volt új munkahelyet keresni. Ilyen az amerikai proletár perem-lét, amiből a végtelenül magányos Lucy az olvasáson keresztül tör ki. Amióta New Yorkban él, nem is beszélt szüleivel és két testvérével. Az egyiknek sok gyereke van, a másik, aki közepesen szellemi fogyatékos, még mindig a szüleivel él. A szélsőségesen váltakozó hosszúságú fejezetekben Lucy hiába próbálja begyűjteni anyjától azt a szeretetet, amit gyerekkorában nem kapott meg. Anyja egyre csak mesél, mindenféle ősrégi történeteket, amelyek évtizedekkel korábban estek meg. Szomszédok, környékbeliek kavarognak a kórházi szobában. Szinte csupa olyan ember, akit le lehet szólni. Nem tudjuk meg, hogy Lucyt milyen betegséggel kezelik, az emberben az is felmerül, hogy pszichoszomatikus eredetű a baj. Nagyon hiányoznak öt és hat éves gyerekei. Férjétől mintha elidegenedőben lenne. Szép és meggyőző történetben bomlik ki Lucy Barton nevelődési regénye. Ezért aztán az olvasó könnyen beleeshet abba a hibába, hogy a főhőst szociológiai értelemben azonosítja az íróval. Pedig Elisabeth Strout (1956-) gyerekkora éppen ellentétes, kiváltságos környezetben


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.