Elenaferrantemybrilliantfriend

Elena Ferrante: My Brilliant Friend (Book One: Childhood, Adolescence) A regény híre hetek alatt söpört végig a világon. Rajongó kritikák, podcastok, hírlapi ismertetések zengték a négy kötetes, memoárnak álcázott regényfolyam dicséretét. A híradások szinte mindegyike megemlítette a szerző személyét körüllengő homályt. Nincs róla fénykép, nem nem lehet tudni róla semmit. Azt se, hogy mikor született, azt se, hogy valóban ez-e a neve. Egyesek felvetették, hogy talán nem is nő a szerző… Ez, szerény véleményem szerint teljesen kizárt.

A könyv, jellemző módon egy archaikus gesztussal kezdődik, mint egy Shakespeare drámánál, a szereplők felsorolásával. Kilenc család negyvenegy tagját sorolja fel név szerint. És erre szükség is van. Az ember még több száz oldal múlva is el tud tévedni a népes szereplőgárda sűrűjében, különösen, amikor a narrátor elkezd érdeklődni a fiúk iránt.

Még nem is mondtam a leglényegesebbet: „Nápolyi regények” a tetralógia összefoglaló címe. Itt játszódik minden, Nápolynak egy átlagosan szegény, küszködő külvárosában. Egy különös, intenzív lánybarátság történetét éljük át. Elena (Lenù) Greco, a városházi portás, illetve Raffaella (Lila) Cerullo, a cipész kislánya a házak közötti poros udvaron barátkoznak össze, aztán együtt járnak elemi iskolába, valamikor az 50-es évek közepén. A történetet Elena meséli, ahogyan ő látta, belülről. A könyv elején van egy prológus, ahol megtudjuk, hogy nagymama korú barátnőjének egyszerűen nyoma veszett. Ezért felidézi emlékét. És el is kezdi, a poros nápolyi udvaron, ahol valaha a barátkozás elindult.

Nehezen lehet elképzelni két eltérőbb jellemet, mint ez a két lány.

Egyikük (a narrátor) odaadó, figyelmes, szinte az önfeladásig önfeláldozó, másikuk fiús, erőszakos, parancsolásra született, egy szellemi őstehetség. Egy ideig versengenek is a tanulásban, még

azután is, hogy Lila nem megy tovább (a régebbi polgárinak megfelelő) felső iskolába. Elena ellenben gimnáziumba is jár, de kapcsolatuk ekkor sem szakad meg. A cipőboltban segédkező Lila élete fordulópontjain mindig a barátnőjét hívja segítségül, még menyasszony korában is.

A két lányon kívül a könyv további főszereplője maga Nápoly.

Hallatlanul érzékletes portréját kapjuk a küszködő, mégis büszke, erőszakos férfitársadalomnak, amely az „olasz gazdasági csoda” eredményei, a robogó, a televízió, a telefon, a fürdőszoba, az új építésű lakás bűvkörében él. Példabeszéd a könyv a bontakozó gyermeki és ifjú lélekről, egyszerre két változatban. Az első kötet Lila esküvőjével ér véget: hozzáment második kérőjéhez, a jómódú fűszeres Stefanohoz. Barátnője ekkor még gimnazista, de lelke már csordultig telt szerelemmel – igaz, ezt a szerelmet nem változó udvarlói iránt érzi, hanem egy élhetetlen iskolatársa, a verseket író, nőcsábász kalauz fia dobogtatja meg a szívét.

A könyvet egyszerre járja át a brutalitástól való félelem és a humor, meseszövése egyszerre szolgálja a szociografikus hűségű híradást és a példabeszédet. Ám a könyv titkát nem könnyű megfejteni. Hagyományos, egyenes vonalú nevelődésregény („Bildungsroman”), mégis olyan, amilyet csak a 21. században lehetett megírni. Nem a szavak a különösek, hanem az érzelmek intenzitása, a lelkizős és szikár elbeszélő részek ritmusa, az autentikus beszédű és motivációjú szereplők kavargása.

Van néhány életre szólóan emlékezetes jelenet: például a rivalizáló fiatal baráti társaságok, akik szilveszterkor a tetőteraszról kilőtt, hónapok óta gyűjtögetett, erőn felül vásárolt petárdák számában versengenek. Vagy az a jelenet, amikor a könyvtárban kitüntetik a legtöbbet kölcsönző olvasókat, és az első négy helyen a Cerullo család tagjai vannak, akik közül néhányan szinte írástudatlanok – de Lila az ő

nevükön is kölcsönzött, hogy több könyvet vihessen haza… Vagy az ischiai nyaralás során a tenger mámora…

A könyv során sokszor előkerül, hogy a szereplők „dialektusban” beszélnek, csak néha váltanak „olaszra”. Elenát az olasz, a latin, sőt a görög nyelv fokozatosan elragadja saját társadalmi közegéből. Biztos vagyok benne, hogy a következő három kötetben nem lesz könnyű ez az elszakadás. Horgonya régi életéhez bizonyára Lila lesz.

Még egy érdekesség a címmel kapcsolatban. Szinte mindvégig azt hihetjük, hogy az Lilára utal, aki kimaradt az iskolából. De a könyv vége felé egy mondatból kiderült, hogy éppen fordítva. Lila azt mondja, hogy Elenának folytatnia kell a tanulást. „Mert te vagy az én briliáns barátnőm. Majd én finanszírozom a tanulásodat.”

Ahogy az alább idemásolt borítókból látható, Ferranténak már három regénye is megjelent a Magvetőnél. (Ezek elkerülték a Vademecum Hírlevél figyelmét.) A nápolyi regények kiadási jogát viszont a Park Kiadó szerezte meg. Nem tudom, kibírom-e azt az egy-két évet, amíg megjelennek a kötetek magyarul.

(L’amica geniale, 2011, Europa editions. Angol fordítás: Ann Goldstein, 2012. 331 o., ára US$ 17.00)