Egy visszavont reklámfilm
Az Apple márkát a jó termékek mellett a reklám tette naggyá. A modern reklámfilmek történetét jószerivel meg lehet írni kizárólag az óriáscég filmjeinek segítségével. Az interneten több best of válogatás is található. Most mégis hatalmas botrányba keveredtek, és szégyenszemre vissza kellett vonniuk egy reklámfilmet, amely a legújabb, az eddigieknél is vékonyabb és könnyebb iPadet volt hivatva hirdetni. A film címe Crush!, aminek két jelentése is lehet. Egyrészt azt jelenti: zúzd össze! Másrészt azt jelenti, hogy oda vagyok valamiért, bele vagyok zúgva valakibe. A helyszín egy szürkére festett terem, talán valamilyen ipari épületben. Ennek közepén sokféle, a művészeteket, a kultúrát jelképező tárgy áll rendezetten. Lassan, de feltartóztathatatlanul elindul lefelé, és kérlelhetetlenül kilapít mindent, közte egy trombitát, egy pianínót, egy szobrot, könyveket, egy metronómot, egy csomó tubus festékből kifröccsenti a festéket. Mint egy katasztrófafilmben. És a helyén – egy titokzatos fuvallatot követően ott marad egy szuper vékony iPad. Jól nézett ki? Igen. Izgalmas volt? Igen. Többször is megnézte az ember? Igen.
Csakhogy a művészeti szféra kikérte magának a filmet. Hiszen digitális eszközök nem az élő művészet elpusztítása révén lesznek sikeresek, ezek segédeszközök, amellyel segítenek a művészeknek és az embernek. Nem sokkal azután, hogy maga Tim Cook vezérigazgató bemutatta a filmecskét a szokásos Apple sajtótájékoztatón, megindult a felháborodott ellenkezéscunami. Minden megnyilatkozásban az volt a közös, hogy a film ciki módon az emberi kreativitás ellen indított frontális támadás. Micsoda baromság a hagyományos alkotást szembe állítani a digitális eszközökkel, amikor az utóbbiak annyira jól szolgálják az előbbieket – különösen az Apple gyártmányai. A filmecskét végül szélsebesen visszavonták, de a botrány hatalmas publicitást kapott. A filmet rengetegen látták. Célját végül elérte. Tízés százmilliók értesültek arról, hogy az Apple új Ipad Pro tabletje minden eddiginél vékonyabb masina. És az Apple képes belátni hibáját.
A Crush! című reklámfilm megtekinthető itt: https://www.youtube.com/watch?v=ntjkwIXWtrc&ab_channel=Apple
