Egy valahai világsztár kottával díszített autogramja egy cardiffi hangversenyéről_712

Page 1

Egy valahai világsztár kottával díszített autogramja egy cardiffi hangversenyéről, ahol Tartinit is játszott Joachim József (1837-1907) csodagyerekből A-kategóriás világsztár lett. Mesterei kézről kézre adták, egy ideig Mendelssohn kedves tanítványa volt. 13 éves korában Londonban az ő vezényletével játszotta el Beethoven hegedűversenyét. Ezek után Viktória királynő is hallani akarta. Fel is lépett az udvarban egy olyan hangversenyen, ahol jelen volt az uralkodó két vendége, II. Frigyes Ágost szász király és I. Miklós cár is. Már 16 éves, amikor Liszt a szárnyai alá vette, a kedvéért Weimarba költözött. Felnőttként aztán szembefordul Liszttel és Wagnerrel, az ő hőse Brahms, ízlése a késői klasszicizmus felé húzta. Sokat foglalkozott zeneszerzéssel is. 1866-ban ő lett a berlini zeneakadémia alapító igazgatója. Joachim mindig magyarnak vallotta magát, hogy ezt milyen nyelven tette, az nagy kérdés. Egy kis burgenlandi településen született egy ortodox zsidó család hetedik gyerekeként. Anyanyelve nyilván a jiddis volt. Később élt ugyan Budapesten, kettő és nyolc éves kora között, de utána Bécsbe, majd Németországba költözött. Az interneten (bár nem kerestem nagyon alaposan) nem találtam magyar nyelvű kéziratát, német és angol nyelvűt viszont rengeteget. Nagyon bájos ez a kis emlék, amelyet egy cardiffi hangverseny után adott egy zenebarátnak (nem nagyon lehet kiolvasni, de a kottaidézet Tartinitől való):


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.