Egy olvasói levél nyomában tett fogadalom_713

Egy olvasói levél nyomában tett fogadalom A múlt héten megírtam elmarasztaló véleményemet az új Széll Kálmán szoborról. Erre reagált a Vademecum régi olvasója, L., kiderült, hogy ő volt a kezdeményező, mint alapítványi elnök. Levele nagyon elgondolkodtatott. „Kissé elszomorodva olvastam a Széll Kálmán szoborról írott megjegyzéseidet/véleményedet. Azon nem tudok/óhajtok vitatkozni, hogy szerinted milyen a szobor. Természetesnek hiszem, hogy stílusok kérdésében eltér(het)nek a vélemények/véleményeink. Inkább a kontextus az, amiért tollat ragadtam. Úgy mutatod ugyanis be a három alternatív pályázatot, hogy magát az elkészült művet nem hozod le, arról nincs egy kép sem. Így a Te sommás véleményed - és mint KOL sokak számára, ez bizony számít! – anélkül hangzik el, hogy az olvasónak alkalma nyílna saját magának is ítéletet kialakítani a felállított szoborról. A középszer netovábbja, modernkedő kiegészítéssel – írod. Megengedem: Neked lehet ez a véleményed!

Mint ahogy az is, hogy szerinted nem fontos ismernünk a 12.

Miniszterelnökünk arcvonásait. Nekem erről egyébként határozottan eltér a véleményem. Ám belebikázni (bocs, de ez a Te kifejezésed!) a Te határozott álláspontodat az összehasonlíthatóság lehetősége nélkül – nos ez szerintem inkorrekt és intoleráns eljárás. (…) Arról meg, hogy ez a szobor méltó-e a térhez, hogy megfelelő-e ez a kifejezésmód? Nos arról majd a legfőbb ítész: az idő meghozza a végső ítéletet. Hitem szerint ez pozitív lesz, ám erről majd az új generációk hozzák meg a végleges(?) döntést.”

L. sikeres üzletember, a magyar kultúra (és mindenféle más jó ügyek) bőkezű támogatója, többek között a Summa Artiumnak is. Elég nagy bajban lennék akkor is, ha lett volna fénykép a megvalósult szoborról (ami tévedésből maradt ki), vagy ha nem tévesztem el a szobrász

keresztnevét – erre valaki más hívta fel a figyelmemet, és ezúton megkövetem a kedves olvasókat, különösen a levélírót és a szobrászt. Újra elolvasva a posztot, el kell ismernem, hogy túl sommás, túl nyegle iromány lett, ráadásául nem is ajánlás.

Eltértem a Vademecum eredeti céljaitól, és azonnal el is nyertem a büntetésemet.

Tulajdonképpen magánemberként beszéltem, nem „intézményként”, amivé a Hírlevél az elmúlt 15 évben lassanként vált. Úgy érzem, hogy a posztban nem sérelmeztem a Széll Kálmán név visszaállítását (tulajdonképpen megszerettem, apám is mindig így emlegette), és azt sem kérdőjeleztem meg, hogy érdemes-e szobrot állítani neki.

Biztos vagyok benne, hogy érdemes. Azért, hogy ilyen félreértésbe ne keveredhessek még egyszer, fogadalmat teszek: Nem fogok negatív dolgokról írni. Mint „népi kritikusnak” nem az a dolgom, hogy kritizáljak dolgokat, hanem hogy az elképesztően sok jó dolog közül kiemeljem a szerintem legjobbakat, legérdekesebbeket.

Végiggondoltam, a ritka negatív posztjaimnak lett-e eredménye vagy konstruktív hozadéka. Bizony nem.