„Egyáltalán nem kiegyensúlyozott flesselés az idei
MÉD-gáláról”
Wesselényi-Garay Andor építészkritikus, teoretikus (régebbi blogger neve szerint: Wérgida) különleges gondolatait és íráskészségét már méltatta régebben a Vademecum. Most szerintem megint valami egészen különlegeset írt, poétikusat, szubjektívet, egyben tárgyszerűt, a Média Építészeti Díjáról, az epiteszforum.hu szakmai portálra. Az írás végén a nyertes épület méltatását jó messziről kezdi... De ne tessék nyugtalankodni, végül odaér!
„Vannak házak, amelyek kritikán aluliak. És vannak olyanok, amelyek kritikán felüliek. Teoretikusként általában azokkal foglalkozol, amelyek a köztes kategóriába esnek. A kritikán aluliakkal nem akarsz, a kritikán felüliekkel pedig nem tudsz. Azért, mert – Babits-csal szólva – hűtlenek lesznek hozzád a szavak.
Ez azért van, mert az építészeti tudás: archipelago. Olyan szigetvilág, amelynek darabjai, jóllehet ugyanabból a tektonikai lemezből gyűrődnek a víz fölé, ám ott már magányos alakzatokként szabdalják az eget. Így hát csak azt a szigetet tudod igazán, amelyiken épp vagy. Az oktatás csak erősíti ezt a képzetet. Mert jön először valaki, aki elmondja, hogy mi az építészet. Majd valaki más, aki azt, hogy mi nem az. A harmadik elmeséli mitől lesz szép; a negyedik, hogy mitől csúnya. Az ötödik megtanítja, mitől áll meg; a hatodik, hogy mitől dől össze. Egy újabb megmutatja, miért érzed magad jól egy térben; a másikuk, hogy mitől rosszul. A professzorod mesél a stílustisztaságról, a korrektorod meg az összetettségről és az ellentmondásról. A konzulensed tanít etikáról és morálról, az első főnököd meg arról, hogy majd rájössz. Az egyik kurzuson lerajzoljátok a jó várost, a másikon pedig megbuktatnak ugyanezért. Ezer és egy forrásból iszod a szépet, ám ha jobban megvizsgálod, kiderül, egyik sem tiszta.
Vademecum Newsletter 966/2024 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft
De vannak olyan helyek, ahol mégis egyszerre történik meg minden, amit valaha láttál és hallottál, amit értettél és tanultál.
Az építészetről.
A térről és a jóról, a szépről és a pontosról.
Ezek azok a helyek, amelyek számomra építészeti szentséggel telítettek. Olyanok, ahol az építészet megtörténik.
Ilyen szent helynek vélem Macalik Arnoldék hargitafürdői monostorépületét is.”
A teljes írás elolvasható itt.
(WGA zsűrizés közbeni portréját Rácmolnár Milán készítette.)
