Egy karosszékben utazó mecénás-ötlete A fent említett új-zélandi regény kapcsán felmerült bennem, hogy amennyiben lenne rá pénzem, lenne-e kedvem elutazni a híresen szép országba, amely Ausztráliától is olyan messze van, mint ide Párizs? A válaszom határozott nem volt. Még ide se… mert mindig oda szeretek utazni, ahol már voltam, ahol térkép nélkül eligazodom. Bécs, Párizs, Amsterdam, New York. (De beérem Debrecennel is, különösen amióta a kortárs építészet annyira lábra kapott benne.) Utazni karosszékben szeretek. Indiába, Kínába, Dél-Amerikába. Utaztam is, hajjaj, de sokat! Hanem tudom, hogy a törpe kisebbséghez tartozom. Van egy mesésen gazdag, munkamániás, utazni nagyon szerető iparbáró ismerősöm, aki időnként azzal tüntet ki, hogy beszélget velem. Egy üzleti klubban éppen mellette álltam, amikor egy másik nagy utazóval versengve azt találgatták, hová érdemes még elutazniuk. Alig találtak országot…Ez a házaspár megtehetné, hogy minden második távoli útra magával vinne egy-egy művészpárt. Hogy lehetne elérni, hogy ne zavarják egymást? Sőt, örömüket leljék egymás társaságában? Minden az egyértelmű szabályokon múlik. Kitaláljuk, ha kell. Vagy lehetne egy kis üzletember-társaságot alakítani, akik néha elvinnének másokat. A Summa összegyűjtené a távolra utazni akaró személyeket, mindig hármat javasolna a költséget viselő személyeknek. Mindig ugyanabban a szállodában laknának, együtt reggeliznének. Vacsora csak egyszer – hacsak önként másképp nem alakul. Egyetlen múzeumi személyes tárlatvezetés lehetne a viszonzás. Esetleg visszaérkezés után egy vacsorameghívás a művészhez, lakjék bármilyen szerény körülmények között is. Hogy tetszik? Az érdeklődést a meghívóktól várjuk – Facebook nyelven – „priviben”.
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.