Egy gondos fészbukozó panaszai, avagy miért nem hisszük, amit látunk?

Egy gondos fészbukozó panaszai, avagy miért nem hisszük, amit látunk?

Az utóbbi időben sokkal tudatosabb Facebook felhasználó lettem, gyakran beavatkozom a „láthatatlan kéz” munkájába, megszabom, kinek a posztjait lássam gyakrabban, kiéit egyáltalán nem. Én magam szinte kizárólag Budapesttel kapcsolatban posztolok.

Igyekszem dicsérni is, nem csak anyázni. Most mégis az utóbbi ügyben eresztettem el egy több képpel illusztrált posztot.

Már fél tucatszor írtam a Vademecumban a Kossuth tér átépítéséről, sosem elhallgatva, hogy az Országház és a Kossuth tér monográfusaként egyfajta érzelmi kötődésem alakult ki, így pártatlanságról a szó szoros értelmében nem beszélhetünk.

A tér kétfajta karácsonyi kivilágítását mérhetetlenül gagyinak tartom – különösen a fákra tekert apró izzókat. Minderről még sose posztoltam vagy írtam, tudom, hogy mennyi embernek tetszik mindez, én a jó ízlésű törpe kisebbséghez tartozom. (Megjegyzem azért, hogy egy olyan kényes ízlésű, a tér külleme felett őrködő bizottságtól, amely évekkel ezelőtt letiltatta a Néprajzi Múzeum saját programját hirdető molinóját, többet vártam volna.)

Ami kiakasztott, az az volt, hogy észrevettem, a Kossuth Lajos tér fáin augusztusban is ott volt a karácsonyi kivilágításához szükséges égősorok egy része, és ez, hogy is mondjam, „rontja a fák élvezeti értékét.”

A Facebookon ennél karcosabban fogalmaztam: „A Kossuth teret igazán példásan rendben tartja az azt kezelő Országgyűlés Hivatala.

Bárcsak más közterületnek is ilyen jó gazdája lenne. Lehet, ez a gazda nem is tudja, hogy az egyébként is kétséges ízlésű karácsonyi fakivilágítás drótjai egész évben ott maradnak. Minek is leszedni arra a 10 hónapra. Hát nem okádék ronda? #nemnemezalegnagyobbproblemamdeakkoris”

A visszhang alaposan meglepett. Az én a fentiek szerint ritkított és fazonírozott baráti körömből harminchatan szóltak hozzá. Először érdemi hozzászólások jöttek, szörnyülködés, a színésznőből lett íróújságírónő ezt fűzte hozzá: „Palermoban a főutca felett is ki van feszítve a merry christmas júliusban. Amikor ott jártam azt láttam, h a város szuper, él, nyüzsög, tengerpartja van, ezerféle ember lakja.

Tényleg nem csak a madzag teszi.”

Tényszerű ellenvélemény is volt. A Budapest rajongó híres rádiós újságíró ezt vágta a fejemhez: „Miért dicséred a gazdát, ha ilyet enged?

Később ugyanő: „Aki a Kossuth tér !gazdája!, az kellene gondoskodjon azokról a szabályozókról, amitől a többi tér is tiszta és rendezett... de nem teszi. Komolyan nem értem a posztod dicsérő részét...

Itt ki kellett igazítanom: Az Országgyűlés Hivatala csak ezt a teret kezeli, a többit a Főváros és a kerületek…

A vita hamar irány váltott. Az alaphangot a nagy költő özvegye, a férje által is megénekelt „ezüsthajú nő” adta meg: „Könnyű ott rendet és tisztaságot tartani, hiszen csak fel kell mosni azt a kőpadlót”.

Itt aztán jöttek az egyetértő, tényekkel nehezen alátámasztható vélekedés: milyen kevés a zöld. Ezt harsogta a tényekre máskor annyira kényes politológia professzor, a híres zenetörténész. Ezekre gyorsan belinkeltem egy sor légi felvételt, ezeken világosan látszik a sok zöld. Mindezek után a híres festőnő, akit évtizedek óta ismerek és bálványozok, odaveti: „Hol az a rengeteg zöld???”

Erre csak azt tudtam írni: „E., ott a képeken. Ha akarod, a helyszínen is megmutatom”.

Szép kis kísérlet bontakozott ki, a törzsi gondolkodás témakörében.

Nincs nagy jelentősége. A mintát mégis jól mutatja. Ők mind tanult,

magasan képzett véleményvezérek, nem a névtelenségtől megrészegülő, kocsmában szocializálódott frusztráltak. Némi leegyszerűsítéssel: mégse hiszik, amit a fényképeken látnak.